DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Magda Sándor képviselő úr föltette a kérdést, hogy mi viszi előbbre az országot. Én alig hiszem, hogy erre az lenne a válasz, hogy a tandíj; nem ez viszi előre az országot.

Azt a kérdést is föltette, hogy reform. Természetesen lehet reformról beszélni, mindig az a kérdés, mi a tartalma. Ebben a felsőoktatási törvényben gyakorlatilag nincs semmi olyan, ami strukturális változást jelentene a magyar felsőoktatásban. Lehet ezt reformnak nevezni, de ez igazából véve nem reform.

Képviselő úrtól azt hallottam, egyetértenek abban, hogy a gazdasági tanács hatáskörét a jelenleg benyújtott törvénnyel szemben egy tanácsadói jogkörrel ruházzuk föl. Örömmel veszem ezt az egyetértést az MSZP frakciója részéről, és ha így van, akkor kérem, hogy támogassák azt a módosító indítványt, amelyet erre benyújtunk.

Ugyancsak képviselő úr szólt arról, hogy a helyben maradást mindig támogatni kell az első négy osztály esetében. Akkor beszéljünk nyíltan! Azzal, hogyha egy kistelepülés iskolája tagintézménye lesz egy nagy település iskolájának, ez az első lépés arra, hogy az iskolát elvigyék onnan. A következő lépés az lesz, hogy kimutatják, hogy az nem olyan jó, ilyen meg olyan szempontok szerint, a harmadik lépés pedig az, hogy elviszik, megszűnik az adott településen az iskola. Ezért nem támogatjuk mi azt, hogy most egy tagiskola-létrehozási hullám induljon el. Képviselő úr, ez ezer iskolát érint Magyarországon, ezer iskolát érint Magyarországon! Ez olyan mértékű átalakítása a magyar közoktatásnak, amelyet ilyen ütemben, azt hiszem, nem lehet támogatni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu