DR. PÁLINKÁS JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenekelőtt szögezzük le, hogy az önök által az elmúlt ciklus végén - hároméves, meglehetősen zavaros törvényalkotási periódus után - elfogadott felsőoktatási törvény, amely egy alkotmánybírósági buktatót is, egy elégtelen osztályzatot kapott az Alkotmánybíróságtól is, nos, ez a felsőoktatási törvény nem bírt ki hat hónapot. Ugyanis márciusban lépett hatályba, és ezt a törvényt most módosítják; bizonyos szakaszai még nem is léptek hatályba, most készítik az egyetemi szmsz-eket. A gazdasági tanácsok, amelyeknek a hatáskörét most módosítják, még nem alakultak meg lényegében, tehát semmi tapasztalatuk nincs arra, hogy miért kell ezt a törvényt módosítani.
Azt gondolom, hogy önöket sanda szándék vezette már 2005-ben is, amikor elfogadták az előző felsőoktatási törvényt, akkor ugyanis a felsőoktatási törvényben előbb igazgatótanácsnak, majd irányító testületnek nevezett testületet végül az Alkotmánybíróság döntése után gazdasági tanáccsá szelídítették; fölteszem, arra gondoltak, ha a választásokon nyernek, akkor majd visszahozzák. És most itt állunk, nyertek a választásokon, visszahozták az igazgatótanács intézményét a felsőoktatási intézményekben.
Ugyanígy önök, Arató képviselő úr, akkor is politikai államtitkár, és Sándor Klára képviselő asszony, akkor még nem képviselő, ha jól emlékszem, idén márciusban egy vitában a tévékamerákba egyenesen belenézve többször elmondták, hogy nem lesz tandíj. És most itt állunk 2006. július 3-án (Sic!), és van tandíj.
Önök bevezetik a tandíjat, és - ebben a vitában nem sokszor hangzott el - kétszeresére emelik a költségtérítést. Tehát nemcsak arról van szó, hogy önök tandíjat fizetnek be, hanem a felsőoktatási törvénynek azt a szakaszát megváltoztatják, amely azt mondja, hogy a képzési normatíva és a fenntartási normatíva mértékének fele lehet a költségtérítés, ezt megváltoztatják: ha a törvény hatályba lép, akkor a száz százaléka lehet, tehát a mostani költségtérítést a kétszeresére emelik. Nos, azt gondolom, hogy önök hazudtak a választóknak, és önök nem erre kaptak felhatalmazást. Nem arra kaptak felhatalmazást, hogy tandíjat vezessenek be, és nem arra kaptak felhatalmazást, hogy a kétszeresére emeljék a költségtérítést.
Ha jól emlékszem, egy időben még azzal is kampányoltak, talán éppen a kisebbik koalíciós partner, hogy egy diplomát ingyenesen mindenkinek. Ezzel arra akartak utalni, hogy amikor a tandíjat eltöröltük 1998-ban, akkor az első diploma volt ingyenes, önök úgy gondolták, erre rátesznek egy lapáttal, és azt mondják, egy diplomát ingyenesen mindenkinek. Most, gondolom, módosítják a hírt, nem egy diplomát ingyenesen mindenkinek, hanem tandíjat mindenkinek. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Ha-ha-ha! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!)
A költségtérítés kétszeresére emelését, kérdezem, hogy igazságosabbnak tartják-e. A miniszterelnök úr a parlament nyári ülésszakán ilyen Szabad Nép-félórákat tart a parlamentben napirend előtti felszólalásaiban, ahol fontos társadalompolitikai kérdéseket gondol kifejteni. Nos, ezen Szabad Nép-félórákban nagyon sokat hallunk az igazságosságról. Most igazságos az, hogy önök kétszeresére emelik a költségtérítést?
Nézzük ennek a törvényjavaslatnak a három legfontosabb elemét - merthogy valójában három elemről szól ez a törvényjavaslat -: az egyik a gazdasági tanácsok hatáskörének kiterjesztése, a másik a tandíj bevezetése és a harmadik a költségtérítés brutális megemelése.
A gazdasági tanácsokkal az a probléma, hogy önök olyan felhatalmazást kívánnak adni a gazdasági tanácsoknak, hogy szabadon rendelkezzenek a felsőoktatási intézmények vagyonával, ingatlanjaival. Valamilyen érdekes módon ez az egyetlen dolog, ami önöket izgatja. Beleírják a törvényjavaslatba, hogy a vagyon elidegenítése, megterhelése kérdésében ez a gazdasági tanács dönt, küld egy levelet a vagyonigazgatóságnak, és aztán ha harminc napig nem kap választ, akkor eladta a felsőoktatási intézmény épületét, majd az illetőket értesítik, hogy mikor költözzenek ki.
A másik eleme ennek a módosításnak az, hogy a gazdasági tanács feladatává teszi az egyetemi költségvetés benyújtását. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudják nagyon jól, hogy a parlamentben a kormány feladata a költségvetés benyújtása, és bizony olyan költségvetése lesz az országnak, amilyen kormánya van, amilyet a kormány benyújt. Most az egyetem szenátusa kezéből kiveszik azt a lehetőséget, hogy a költségvetést benyújthassa, hogy a költségvetésbe érdemben beleszólhasson. Természetesen módosítgathatja a gazdasági tanács költségvetési javaslatát, de valójában ez az egyetem testétől idegen, kívülről ráültetett szervezet fogja meghatározni az egyetem költségvetését.
Ez így elfogadhatatlan, ehhez a törvényi szakaszhoz módosító indítványokat fogunk benyújtani, és hogyha Hiller miniszter úr tényleg hajlandó a párbeszédre, akkor kérem, fontolják meg ezeket a módosító javaslatokat, amelyek arra irányulnak, hogy a gazdasági tanácsnak az legyen a szerepe, ami a neve: gazdasági tanács; tanácsokat ad gazdasági kérdésekben, nem pedig dönt bizonyos kérdésekben.
(12.20)
A tandíj és a költségtérítés; a tandíjat mi elleneztük és ellenezzük. Mégis módosító indítványokat fogunk benyújtani; először, megmondom világosan, arról, hogy ne következzen be, hogy önök tandíjat vezetnek be. Föltehetően ezeket a módosító indítványokat önök nem fogják elfogadni, akkor módosító indítványokat fogunk benyújtani azért, hogy egy ésszerűbb megfogalmazás, egy ésszerűbb tandíjrendszer valósuljon meg. Ugyanis az önök által bevezetni javasolt tandíjrendszer teljesen ésszerűtlen.
Először is a 3. és 4. §-ban a törvényjavaslat azt mondja, hogy a hallgatónak - most már államilag támogatottnak kell mondani - az államilag támogatott képzésbe való felvétele egy évre szól. Ez abszurd! Láttak már önök olyan hallgatót, aki egy évig szeretne egyetemre járni? Egy kicsit most járok egyetemre, megnézem, aztán majd nem járok egyetemre. Ugyanis az államilag támogatott képzés és a költségtérítéses képzés között nem az a különbség, hogy egy kicsivel többet kell fizetni, hanem az a különbség, hogy ötször annyit kell fizetni. Ha egy család három gyermeke felsőoktatási intézménybe jár, azt a jogbizonytalanságot nem vállalhatja, hogy a gyerek tanulmányi eredményétől függően valamennyit vagy annak ötszörösét kell kifizetni. A családok nagy része nem vállalhatja.
Hogyan történik az átsorolás? Erről semmi nincs a törvényben. Azt egyébként a törvény leírja részletesen, hogy hány utóvizsgája lehet egy diáknak. Nem mintha ez az egyetemi autonómiába nem férne bele, nem mintha az egyetem nem tudná ezt szabályozni. Beleírják a törvénybe, hogy hány utóvizsga lehet, de a törvényben nem rendelkeznek arról, államtitkár úr, hogy hogyan történik ez az átsorolás. Ha egy hallgató megszűnik költségtérítéses képzést kapni matematika szakon, akkor átsorolnak egy hallgatót, mondjuk, filozófia szakon a költségtérítéses képzésből az alapképzésbe? Ez nincs a törvényben tisztázva, államtitkár úr. A kormány gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást kap arra, hogy ennek az átsorolásnak a szabályait megállapítsa.
A törvény célja, ha röviden akarjuk összefoglalni, az, hogy elriassza a fiatalokat a tanulástól, akiket pedig nem sikerült elriasztani, azoktól pénzt hajtson be, lehetőleg a legtöbbet. Azt gondolom, hogy ez a tandíj- és költségtérítés-emelés ennek a koalíciónak az egyik legnyilvánvalóbb szószegése. Azt pedig, hogy önök játszanak a szavakkal, és ezt megpróbálták FER-nek nevezni, utaljuk a nevetségesség kategóriájába.
Azonkívül, amint azt a bizottsági ülésen is elmondtam, államtitkár úr, a számok nem stimmelnek. Önök ott az Oktatási Minisztériumban egy középszintű érettségi vizsgán matematikából megbuknának. Amit a törvényjavaslat 18. §-ában leírnak, abból azok a számok, amiket az ön minisztere itt most elmondott, nem jönnek ki. Van kétféle számítási mód. Az egyikből, ami a törvényből kiolvasható, az jön ki, hogy az alapképzésben 120 ezer forint lesz a tandíj, a magiszteri képzésben 318 ezer forint lesz a tandíj. Ön tegnap elmondott az oktatási bizottság ülésén egy másik értelmezést. Azon értelmezés alapján az alapképzésben 160 ezer forint lesz a tandíj, a magiszteri képzésben 240 ezer forint lesz a tandíj. Számoljon utána! Számoljon utána, államtitkár úr! Benyújtjuk ehhez a paragrafushoz is a módosító javaslatunkat, és ha önök ezt a módosító javaslatot megfontolják, akkor egy ésszerű mértékű és a hallgatók által kiszámítható tandíj valósul meg.
A törvényjavaslatuk kétarcú abban az értelemben is, miniszter úr is elmondta, hogy a felsőoktatási intézmények megállapíthatnak kevesebb tandíjat, ráadásul mindig 12-vel osztják el az éves tandíjat, nem tudom, miért, 10 hónap az egyetemi két szemeszter. Nem baj, ez apró trükk. De kétszínű ez a javaslat abban is, hogy ugyanakkor előírja az egyetemek, felsőoktatási intézmények részére a kötelező bevételt. Tehát a hallgatók tandíjmentességet csak akkor kaphatnak, ha a többi hallgatótól magasabb tandíjat szednek. Tehát nem arról van szó, államtitkár úr, hogy a 12 ezer forintos tandíj helyett majd megállapíthat az egyetem 6 ezer forintos tandíjat, arról van szó, ha az egyetem mentességet akar megállapítani néhány hallgatónak, akkor a többi hallgatótól a 12 ezer forint helyett, ha most éppen 12 ezer forintról beszélünk... - majd esetleg 30 ezer forint tandíjat kell kifizetniük. Ehhez a paragrafushoz is benyújtunk egy módosító indítványt.
Végül benyújtunk egy módosító indítványt a költségtérítéses képzésről rendelkező paragrafushoz is, hiszen gondoljanak bele, képviselő hölgyek és urak: reálisnak tartják önök azt, hogy Magyarországon az alapképzésben 380 ezer forintot kelljen fizetni a legolcsóbb képzésben, és 1,5 millió forintot kelljen évente? Képviselő úr, 1,5 millió forintot évente! Vegye elő a ceruzáját meg a törvényt, és számolja ki, ha nem sikerül, szívesen nyújtok hozzá segítséget. (Dr. Magda Sándor: Akkor már most meghívom. - Taps az ellenzéki padsorokban.) Ezért ezt a törvényt a jelen formájában nem tudjuk támogatni, azt kérjük, hogy vonják vissza ezt a törvényjavaslatot, mert az Alkotmánybíróság által egyszer már kifogásolt szakaszokat tartalmaz a gazdasági tanácsokra vonatkozóan, mert brutális mértékű tandíjat vezet be, mert brutális módon megemeli a költségtérítést, és olyan jogbizonytalanságot okoz a felsőoktatásban, amelyet a hallgatók tömegei nem tudnak elviselni.
Miniszter úr elmondta, hogy egyeztettek különböző szervezetekkel, a bizottság ülésén ott volt a hallgatói önkormányzat elnöke, a hallgatói önkormányzat elnöke világossá tette, hogy a hallgatói önkormányzat ellenzi a tandíj ilyen formában történő bevezetését, ahogyan a Fidesz-frakció is ellenzi, és ebben a formában nem fogja megszavazni. Tudom, ez egy vállrándítás képviselő úr részéről, ennek ellenére, ha mégis jobb belátásra térnének, akkor azt javaslom, hogy azokat a módosító indítványokat, amelyek azokat a nyilvánvaló hibákat ebből a törvényből kiveszik, amelyek, gondolom, a kapkodás eredményei, vagy a minisztérium munkatársai nem megfelelő képzettségének az eredményei, nos, azokat a módosító indítványokat be fogjuk nyújtani a törvényhez.
Ennek ellenére arra kérjük önöket, fontolják meg, hogy ezt a törvényt sem kell most, ezen a nyáron elfogadni, ilyen áttekinthetetlen viszonyokat teremteni a magyar felsőoktatásban.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés