DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én meg azt szeretném visszautasítani, hogy az államtitkár úr ne figyeljen oda arra, amit én mondok. Ezt az ellenzéktől már megszoktam, de hogy ő is megpróbálja rossz híremet kelteni, ezt már kevésbé. (Babák Mihály közbeszólása.)
Én a tízperces felszólalásomban elég világosan felvázoltam azt a mechanizmust, hogy nagyon sok kistelepülési kisiskola esetében a településről minden, valamennyire is tehetős polgár már elviszi kocsival a gyerekét a városi iskolába, tehát a helyi iskolában a legrosszabb módúak, a legszegényebbek, nagyon sok esetben romák maradnak. Ezt bátorkodtam gettónak minősíteni, tehát azt gondolnám, hogy a két felszólalás közötti összefüggést azért talán érdemes figyelembe venni. (Babák Mihály: Még egyszer elmondta ugyanazt!)
Érdekesebb azonban ennél, amit most Révész Máriusz mondott, hogy ki határozta meg a klasszika-filológia szakos hallgatók számát. Tessék velem számolni, képviselő úr! Aki idén befejezi a klasszika-filológia szakot, az 2001-ben kezdte el, azt a keretszámot 2000-ben határozták meg. Nem emlékszik véletlenül, ki volt akkor a miniszter? (Babák Mihály: És tavaly ki határozta meg?) De nem ez az igazi kérdés, képviselő úr!
Az az igazi kérdés, hogy hiába határozza meg a miniszter az államilag képzett klasszika-filológia szakosok számát ötben, ha a költségtérítéses képzésben még hetven klasszika-filológust lehet képezni, és ebben a költségtérítésben fele résszel még mindig ott van a költségvetés. Akkor bizony az a helyzet, hogy a költségvetés... - és minden klasszika-filológustól elnézést kérek, hirtelen ez jött a számra, és azóta most őket csepüljük, hiszen nem arról van szó, hogy ők volnának a feleslegesek ebben az országban, csak arról van szó, hogy egy csomó olyan embert képezünk, jórészt állami költséggel is, költségtérítésesnek minősítve, akikről jól lehet tudni, hogy nem fognak tudni abban a szakmában elhelyezkedni, amire (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) sok pénzért kiképeztük.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés