DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem hiszem, hogy ez után a felszólalás után bárkinek kétsége van afelől, hogy ki vagdalkozik. Én egyébként nem sértegettem senkit, mindössze annyit mondtam, hogy nem várom el egy fideszes képviselőtől, hogy gondolkodjék (Felzúdulás a Fidesz soraiban.), tudniillik az elmúlt években általában az volt a szokás, hogy egy-egy téma kapcsán - nagyon kevés kivétellel - valamennyi képviselő ugyanazt az öt tételmondatot mondta, mint ahogyan ma is: sarc, költségvetési lyukak betömése, ez nem reform, hanem csak elvonás, önök kevesebbet akarnak költeni. (Folyamatos közbeszólások a Fidesz soraiból.) Az első felszólaló után bárki el tudja mondani, hogy mely kifejezéseket és fordulatokat fogja az összes fideszes képviselő a felszólalásában használni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bocsásson meg, Horváth képviselő úr, igaza van, ezért mondtam, hogy tisztelet a nagyon kevés kivételnek.

(16.20)

Általában ez a vita menete ebben a Házban, az elmúlt négy évben legalábbis ez volt. Ahogy elnézem ezt a mai vitát, ez sem sokban különbözik tőle, Babák képviselő úr. (Dr. Pósán László: Csak Szabó tudja a tutit! - Babák Mihály: Persze, mi hazudunk!)

Forrás: parlament.hu