DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Ma jószerivel egész nap az oktatási törvényeket vitattuk, ahol többször elhangzott az a tarthatatlan érv az ellenzéki képviselőtársak részéről, hogy a pedagógusok létszámának csökkentésével romlani fog az oktatás színvonala, holott minden statisztika azt mutatta, hogy az elmúlt időszakban a pedagógusok létszámának jelentős növelése mellett egyáltalán nem javult a színvonal. Most ugyanezt az érvelést Hock képviselő úr megismételte a közszolgálattal kapcsolatban.
Ha már Vitányi István idézte a bizottsági ülésen általam elmondottak egy részét, akkor hadd mondjak én el még valamit abból, amit ott is elmondtam: ma Svédországban a foglalkoztatottak 16 százaléka dolgozik a közszolgálatban, Magyarországon 21-22 százalék. Nem hiszem, hogy Magyarországon ennyivel jobbak lennének a közszolgáltatások, mint Svédországban, nincs a létszámnak ilyen értelemben szükségszerű korrelációja a közszolgáltatások minőségével. Ezen az egy érven kívül pedig, tisztelt képviselőtársaim, az ellenzék mindössze leleplezte azt, hogy a kormány karcsúsítani kívánja a közszférát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Igen, ez így igaz, ebben az évben 350 milliárdot kell megtakarítani ahhoz, hogy a költségvetés hiánya valami elviselhető mértékűre csökkenjen. A kormány bejelentette és világossá tette, hogy saját magán, az államon és az állami szférán óhajtja kezdeni ezt a csökkentést. Nem kíván olyan mértékű csökkentést végrehajtani, mint amilyet az Orbán-kormány egykori pénzügyminisztere, ma a Nemzeti Bank elnöke, Járai Zsigmond javasolt, nem kíván kétszázezer közalkalmazottat és köztisztviselőt elbocsátani, de az bizonyos, hogy az állami szférát valamelyest karcsúsítani kell. Milyen alapon kér az állam áldozatot a polgáraitól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ha saját magán nem takarékoskodik?
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés