DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Két törvényjavaslat fekszik előttünk. Ha kulcsszavakat keresnék hozzájuk, akkor én azt a három kulcsszót használnám, hogy esélyegyenlőség, minőség, hatékonyság. E köré a három fogalom köré rendezve szólnék néhány szót néhány olyan témáról, amely e két törvényjavaslat vitája során eddig fölmerült.

Az egyik az a lassan már szimbólummá vált, és ilyen módon a racionális viták tárgyai közül lassanként kieső jelenség, amit mindközönségesen csak kisiskolának szoktunk nevezni. Egy dolog vitathatatlan, tisztelt képviselőtársaim, az a kisiskola, ahová 50-60 tanuló jár, tehát 50-60 tanuló után kapják a normatívát, az lényegesen rosszabb anyagi helyzetben van, mint az, amelyik jelentős mértékben föl van töltve. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy ezek az iskolák rendszerint, az esetek 90 százalékában nem igazán prosperáló kistelepüléseken helyezkednek el, akkor azt is világosan látjuk, hogy az önkormányzat nehezen tudja hozzátenni azt az összeget, ami hiányzik az iskolák normális működtetéséhez.

Mi következik ebből? Az, hogy az iskola jelentősen kevesebbet tud a pedagógusnak biztosítani, felszereltségben biztosítani, kiegészítő tantárgyakban biztosítani, számos olyan ügyben, ami a gyerek előmenetelét jelentősen javítaná. Két következménye van mindennek. Igaza van, nem is tudom, talán Pálinkás képviselő úr mondta, de igaza van abban, hogy nem elsősorban a település mérete, hanem a családi háttér az, ami meghatározó a későbbi tanulmányi eredményben, csak éppen ezek a kisiskolák azok, amelyeknél a faluban élő, valamelyest is tehetősebb polgárok már régen elviszik minden reggel kocsival a gyereküket a városi iskolába. Kik maradnak helyben? A legszegényebbek, a legrosszabb körülmények között élők, jelentős részben romák. Ezek az iskolák ilyen módon a szegregáció melegágyává válnak.

Én tehát azt mondom, hogy akkor, amikor a törvényjavaslat azt mondja, hogy nem az iskola mérete az, ami számít, hanem az iskola teljesítménye, ha a kisiskola képes ugyanazt biztosítani a tanulónak, mint a jól felszerelt városi iskola, virágozzék minden virág. De azokat a kisiskolákat, ahol négy osztályt tudnak fenntartani, kapcsoljuk hozzá egy nagyobb intézményhez, mert a nagyobb intézmény például tud fejlesztőpedagógust biztosítani, aki hetente egy napra odamegy, tud logopédust biztosítani, tud pszichológust biztosítani, tud egy csomó olyan dolgot biztosítani, amit önmagában ez a kis intézmény nem tudna. Ráadásul tud egy olyan továbbmeneteli lehetőséget biztosítani, hogy ha elvégezte azt a négy osztályt, és ott helyben már nincsen lehetősége arra, hogy tovább tanuljon, akkor ne kelljen neki felvételivel keresnie egy ötödik osztályt, ahová elmehessen, hanem legyen nyitva előtte az út, hogy tovább tanuljon, és teljesíthesse tankötelezettségét.

Rögtön átvezet ez egy másik tárgyalt kérdéshez, az iskolai felvételi eljárásokhoz. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma a fejlett országok közül a magyar iskolarendszer a leginkább szelektív és szegregatív. Ma a helyzet az, hogy a magyar gimnazisták átlagos teljesítménye jobb, mint a finnországi középiskolások átlagos teljesítménye, pedig Finnország a legjobb az OECD 30 országa közötti rangsorban. Ugyanakkor a magyar szakiskolások teljesítménye gyengébb, mint a mexikói középiskolások átlagos teljesítménye, pedig Mexikó a 30 közül a legalacsonyabb ponton van. A magyar iskolarendszer spektrumában a teljes OECD elfér, tisztelt képviselőtársaim. Ez a magyar iskolarendszer egyik legnagyobb rákfenéje. És még azt is lehetne erre mondani, hogy ki bánja, ha az a legjobban teljesítő 10 százalék ezáltal a csúcsra kerül, és majd azok lesznek a legjobbak az egész OECD-n belül, és akkor majd a másik 90 százalékkal kezdünk valamit. Ez egy nagyon lelkiismeretlen mondat lenne, de még ez sem igaz; tudniillik sajnos az a helyzet, hogy a magyar középiskolások felső decilise, a legjobb 10 százaléka lényegesen gyengébb teljesítményt mutat, mint mondjuk, a finnországi iskolákban, a komprehenzív és szegregációellenes egységes iskolákban képzett legjobb 10 százalék. Tehát nem igaz az, hogy ha versenyistállókat képzünk, ha azt mondjuk, hogy az a lényeg, hogy minél jobb iskolába tegyük azt a legjobb 10 százalékot, és majd azok fölhúzzák a mezőnyt, nem igaz, hogy ezek jobbak lesznek, mint azok, akiket egységes iskolában, komprehenzív módon tanítottak. (Révész Máriusz: Hol van ez a törvényben?)

Elnök úr, én nem tudom, engem nem zavar, hogyha Révész képviselő úr közbeszól, csak értékes megjegyzései elvesznek mind a jegyzőkönyv, mind pedig a rádióhallgatók és tévénézők számára.

Forrás: parlament.hu