DR. SZÉP BÉLA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A mai napon nagyon fontos törvények vitája zajlott, gyakorlatilag egész nap, a közoktatás és a felsőoktatás kérdésében. Egyértelmű, hogy a tisztelt Ház azért fordított ennyi időt erre a két törvényre, mert mindenki úgy gondolta, hogy ezek a törvények a jövőnket alapozzák, a jövőnket határozzák meg. Bizonyos szempontból az érintett szereplők számára ugyanilyen új jövőt nyithat az a törvényjavaslat, ami most előttünk van.
Szövetkezetekről, az európai szövetkezetről szól ez a törvényjavaslat. Azért sajátos ez, mert a magyar közgondolkodásban a szövetkezés nem azt a rangot nyerte el, mint amit megérdemelt volna. Történelmünk legutóbbi ötven évében sokféle vélemény alakult ki a szövetkezésről. Szinte folyamatosan ellenérzések és viták forrása volt a szövetkezés kérdése. Volt, hogy erőszakkal kívánták szervezni, majd amikor már jól működött és hasznot hozott, akkor a valóban jól működő szövetkezeteket verték szét, megállapíthatóan mind a két alkalommal politikai okból.
Ugyanakkor tágabb környezetünkben, Európában vannak más tapasztalatok is, amelyek a szövetkezés céljában, rendeltetésében, működésének alapvető jellemzőiben egészen mást, valóban hatékony működést mutatnak fel. Az európai tapasztalatok a szövetkezést fontos eszköznek tekintik a foglalkoztatáspolitika, a vidékfejlesztés, az agrár-környezetvédelem problémáinak megoldására, de jó néhány tagállamban a szövetkezetek az úgynevezett szociális gazdaság aktív szereplői, hasonlóan, mint az önsegélyező szervezetek, alapítványok vagy egyesületek. Működésükben megjelennek a szolidaritás, a szociális kohézió, a felelősség, a demokrácia és a függetlenség mint alapértékek.
A szövetkezeti mozgalom jelentős gazdasági erőként van jelen az Európai Unió legtöbb országában. Hollandiában, mint a mi múltbéli körülményeinkben, elsősorban a mezőgazdasági termelésben, de Franciaországban például a pénzügyi-banki szolgáltatások területén jelentősek a szövetkezetek, míg sok országban a kiskereskedelem vagy akár az erdőgazdálkodás területén tapasztaljuk, hogy a szövetkezés nagyon komoly gazdasági erőket fog össze.
(19.00)
De sajátos tapasztalat, hogy egyre inkább megjelenik és erővé válik a szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális igények kielégítése területén is. Nagy-Britanniában oly mértékben vált a szövetkezés a mindennapok szerves részévé, hogy a mintegy 3 millió ember együttműködését érintő mozgalom Szövetkezeti Párt megnevezéssel, egyébként a Munkáspárttal szorosan együttműködő politikai pártot hozott létre, amelyben sajátos tagsági feltétel, hogy a párt tagjának egyben tagnak kell lennie egy szövetkezeti vállalkozásban is.
Az Európai Közösség jogalkotása közel negyedszázada folyamatosan és tudatosan hoz szabályokat a szövetkezeteket érintően, 1983-ban, '89-ben, '94-ben és azóta is sok jelentős állásfoglalás létrehozására került sor. Az Európai Tanács felismerte, hogy a szövetkezetek tevékenysége egyre inkább átlép az országhatárokon, és ez idézte elő, hogy megalkotásra került az 1435/2003/EK számú rendelet.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Ez a rendelet oly módon, olyan jogi formában hozza létre az európai szövetkezetet, amely a nemzeti jogalkotásunk, jogalkalmazásunk szempontjából nem csupán azt jelenti, hogy az alkotmány 12. § (1) bekezdését alkalmazzuk, amely szerint meg kell történnie az önkéntes társuláson alapuló szövetkezetek támogatásának és önállóságuk elismerésének, hanem alkalmazásra kerülnek a 2/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések is. Ebből következően az európai szövetkezet alapítására nem a belső, nemzeti jogi normák, hanem a közösségi jog, a már említett rendelet ad felhatalmazást, és működésének szabályait is jelentős részben ez határozza meg.
Mint ahogyan a bizottsági vélemény kapcsán is elmondtam, ez az európai rendeleti jogalkotás nem egyedi, kivételes aktus, hanem egy, az utóbbi időben folyamatosan megnyilvánuló tudatos jogalkotás része, hiszen ennek eredményeként került létrehozásra az európai gazdasági egyesülés és az európai részvénytársaság jogi formája.
A Tanács rendelete, amely, mint tudjuk, valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazandó, úgy fogalmaz - meg kell egyébként jegyeznem, hogy a rendelet és az irányelv magyar nyelvre történő átültetése és ilyen formában történő megismerése azért némileg elüt azoktól a fogalomhasználatoktól és stílustól, amelyet egyébként a társasági törvény vagy a szövetkezeti törvény kapcsán megszoktunk -, itt egy nagyon fontos idézet: "A Közösségen belüli üzleti tevékenység jogi kereteit még nagyrészt a nemzeti jogok alapján szabályozzák, így nem áll összhangban azon gazdasági keretrendszerrel, amelyen belül fejlődnie kellene a szerződésben meghatározott célok elérése érdekében. E helyzet komolyan akadályozza a különböző tagállamok társaságai által létrehozott csoportok kialakítását."
A rendelet kötelezően alkalmazandó szabályai közül kiemelendő, hogy az európai szövetkezet alapvető célja tagjai szükségleteinek kielégítése, szociális vagy gazdasági tevékenységének fejlesztése, különösen árukkal vagy szolgáltatásokkal való ellátás útján, de célja lehet más európai vagy nemzeti szintű szövetkezetben való részvétel előmozdítása is. A belső piac kialakítása és ennek eredményeként a Közösség egészének gazdasági és szociális helyzetét érintő fejlődés következtében nemcsak a kereskedelmi akadályokat kell megszüntetni, hanem a termelési szerkezetet is összhangba kell hozni a közösségi dimenzióval. Ennek érdekében elengedhetetlen, hogy valamennyi olyan formájú társaság, amelynek üzleti tevékenysége nem pusztán helyi igények kielégítésére korlátozódik, képes legyen megtervezni és végrehajtani üzleti működésének közösségi léptékű átszervezését.
A rendelet főbb, a nemzeti jogalkotási aktus nélkül alkalmazandó, sok esetben újdonságot jelentő rendelkezésére szeretném felhívni a figyelmet. Államtitkár úr már ismertette, hogy kik jogosultak alapításra, és ebből megismerhettük azt is, hogy nemcsak természetes személyek, hanem a gazdaság résztvevői, jogi személyiséggel rendelkező - akár a közjog, akár a magánjog hatálya alá tartozó - szervezetek jogosultak európai szövetkezet létrehozására. Úgy gondolom, a gazdasági szereplők összefogását, kis- és középvállalkozások szervezett együttműködését oly módon teszi lehetővé közösségi szinten ez a törvényjavaslat - elfogadása esetén -, amelyet meg kell ragadni. Elemi érdekük, hogy megragadják azok a kis- és középvállalkozások, amelyek most még azzal a nehézséggel élnek együtt, hogy gazdasági erejük, piaci szerepük nem éri el azt a súlyt, melyet ők kívánatosnak ítélnek.
Sajátos szabály, hogy az európai szövetkezet tőkéjét a nemzeti pénznemben kell kifejezni, ugyanakkor általános követelményként kerül meghatározásra, hogy a jegyzett tőke összege nem lehet kevesebb 30 ezer eurónál. A rendelet foglalkozik azzal is, hogy euróövezeten kívül hogyan lehet a jegyzett tőkét kifejezni. Ez esetben ez teljesen szabadon, akár a nemzeti pénznemben, akár euróban megtörténhet.
Sajátos szabály, hogy egyetlen tag felelőssége sem haladhatja meg fő szabályként alapításkor az általa jegyzett összeg mértékét, ugyanakkor, ha a tag felelőssége a későbbiekben korlátozott, úgy a szövetkezet nevében fel kell tüntetni a "korlátozott felelősségű" kifejezést.
Az európai szövetkezet alapszabály szerinti székhelyének a Közösség területén kell lennie, mégpedig abban a tagállamban, ahol a központi ügyintézés történik. A rendelet részletesen meghatározza a székhely áthelyezését, hiszen ez jelentős részben megváltoztatja a működést szabályozó jogi környezetet is.
Fontos garanciális szabályként mondja ki a rendelet, hogy az európai szövetkezetet valamennyi tagállamban olyan bánásmódban kell részesíteni, mintha a székhelye szerinti tagállam jogával összhangban alapított szövetkezet lenne.
Széleskörűen érvényesül, és ennek a kötelezettségnek az előttünk fekvő törvényjavaslat is eleget tesz, hogy az európai szövetkezet létrehozása és működése során a nyilvánosság követelményét, a tájékoztatás kötelezettségét messzemenően szem előtt kell tartani.
Lényeges és alapelvinek tekinthető szabály, hogy az európai szövetkezet minden tagja egy szavazattal rendelkezik, tekintet nélkül részjegyeinek számára.
Sajátos és a jövőben esetleg alkalmazási nehézséget okozó lehetőséget vet fel, hogy a rendelet bizonyos esetekben a nemzeti jognak a szövetkezetekre, más esetekben a nemzeti jognak a részvénytársaságokra vonatkozó szabályait rendeli alkalmazni. Valószínű, hogy a költségvetési bizottság által is említett tájékoztatás során a gazdasági élet szereplőit, akik európai szövetkezet alapításával, működésével kívánnak foglalkozni, erre vonatkozóan is tájékoztatni kell.
Tisztelt Ház! Az Európai Tanács rendeleti szabályozását kiegészíti a 2003/72/EK számú tanácsi irányelv, amely a munkavállalói részvétel tekintetében jelentős kiegészítéseket tartalmaz. Az előttünk fekvő törvényjavaslat a rendelet szabta szabályozási kötelezettséget kielégítve, az irányelv biztosította mozgásteret kihasználva illeszti a magyar jogszabályi környezetbe az európai szövetkezet megalakításának és működésének feltételeit.
(19.10)
A törvényjavaslat figyelemmel van a közelmúlt egységességet biztosító törvényére, a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény rendelkezéseire, amely az elmúlt héten, az elmúlt napokban lépett hatályba, de nem kívánták az európai szövetkezetet mint sajátos feltétellel létrejövő és működő szervezetet e törvény keretei közé bepréselni.
Említést érdemel ugyanakkor az európai uniós szabályozásnak megfelelő néhány sajátos előírás, amely minden bizonnyal hatással lesz a magyar nemzeti jogfejlődésre, különös tekintettel a kollektív munkajogi szabályokra. Az államtitkár úr is említette, hogy az irányelv az európai szövetkezet megalakulása és működése során a munkavállalók számára jelentős jogokat biztosít, melynek három fő módja a tájékoztatás, a konzultáció és a részvétel. Lényeges körülmény, hogy a munkavállalók tájékoztatását országokon átnyúlóan kell biztosítani. Sajátos garanciális szabályként került előírásra, hogy a cégbíróság a bejegyzési eljárás során vizsgálni köteles, hogy megfelelően megvalósul-e a munkavállalói jogok biztosítása.
A törvényjavaslat a Magyar Szocialista Párt frakciója álláspontja szerint alkalmas, melyet alátámaszt az a körülmény is, hogy nem maradt el a kapcsolódó jogszabályok módosítására vonatkozó javaslat sem, így az alkalmazási harmónia messzemenően biztosított lesz.
Mindezek alapján kérem a tisztelt frakciókat, hogy az indokolt apróbb módosítások mellett szavazataikkal támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés