ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon őszintén megmondom, Tóth Tibornét is és Kormos Dénest is nagyon szívesen hallgattam, mert valóban olyan kérdéskörrel foglalkoztak, ami indokolt, és magam is azt mondom, hogy szükségszerű. De számos kistelepülést fel tudnék én magam is hozni - akár Kislőd, Somlóvásárhely, Nagyalásony -, ahol ezek a tendenciák élnek és éltek az elmúlt tizenhat év folyamán is. A legnagyobb probléma - és Magda Sándorral is megegyeztünk -, hogy ennek a törvénynek vannak hiányosságai; itt mondom Kormos képviselőtársamnak, mert ön azt mondta, hogy ha ennek vannak hiányosságai, akkor ez rossz.

A legnagyobb probléma, amit László képviselőtársam is elmondott, hogy az elmúlt tizenhat évben a nemzetfogyás olyan radikális - ha az európai uniós statisztikát nézzük, ami 2050-re van vetítve Magyarországra, akkor majdan leszünk vagy 7,5 millióan -, hogy körülbelül ugyanez a probléma tíz év múlva ugyanígy jelentkezni fog. Ha ön, tisztelt képviselőtársam, akkor is itt lesz a parlamentben, nem tudom, milyen válaszokat fog adni; akkor nem tudom, milyen válaszokat fog adni. Akkor is a megszorítás irányába, a tandíj irányába fogunk elmozdulni? A mostani rendszernek a következménye az, hogy az fog beigazolódni, amit az európai uniós statisztika ránk, magyarokra előrevetít, mert ha csak az anyagiasság oldaláról nézzük a lépéseinket, akkor sajnos abba az irányba fogunk haladni.

Számos példát lehet a világból hozni, hogy azok az országok maradtak meg fejlődőképesnek, amelyek az oktatásba hihetetlen mértékű költséget nem sajnálva fektettek be, hisz ők fektettek be a jövőbe is, és talán Magyarországnak pontosan ezt az irányt kellene követnie (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hisz a magyar oktatási rendszer önmagában soha nem volt rossz.

Forrás: parlament.hu