GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem most jól jött Domokos képviselő úr utóbbi hozzászólása, mert én továbbra is megerősítem: képviselő úr, ez a törvényjavaslat nem szól másról, mint hogy önök találtak egy hangzatos kifejezést, alkotmányhoz nyúltak csak azért, hogy továbbra is, tartósan, amíg ez napirenden van, azt a hiszterikus hangulatot fenntarthassák, ami önre és néhány kollégájára jellemző. Amikor bizalomról beszélünk, képviselő úr, ehhez hozzájárul az, amit önök csinálnak. Nem véletlenül mondtam el az előző törvényjavaslatnál, hogy sem ön, sem Varga Mihály ide se jön, amikor az önök képviselőtársai arról beszélnek, hogy meg kell tartani a jelenlegi létszámában a közszolgákat.

Tisztelt Képviselő Úr! Én más oldalról közelítem ezt a javaslatot. Ahogy ön mondta, az emléke majdnem tökéletes, a pótköltségvetéssel kapcsolatban igen, én is az egyik aláírója voltam annak, ahol azt mondtam, hogy szigorítsuk a feltételeket. De továbbmegyek: az, amit ön és képviselőtársai itt benyújtottak - tisztelt képviselő úr, egyetértek azzal, amit Wiener György mond -, alkotmányossági kérdéseket vet fel. Önök a köztársasági elnök urat olyan helyzetbe próbálják hozni, hogy a köztársasági elnök úr küldjön vissza egy, a parlament által megszavazott költségvetést. Miután én magam megéltem néhány törvényjavaslatot már, amit visszaküldött köztársasági elnök, kíváncsi lennék rá, hogy a köztársasági elnök úr azt mondaná-e, hogy itt vagy ott tessék növelni a bevételeket, vagy itt vagy ott tessék csökkenteni a kiadásokat, vagy tessék elhagyni ezt vagy azt a fejlesztést azért, hogy más mutatók legyenek a költségvetésben. Felelőtlenek, komolytalanok a kezdeményezők, képviselő úr, akik ebbe őket belehajszolták ezzel kapcsolatban.

De folytatnám a sort: ön ugyanúgy tudja, mint én, hogy az államháztartási törvény és az Országgyűlés Házszabálya milyen szigorú feltételeket szab más törvények mellett a költségvetés megalkotására is, és akkor hangzatosan az 1. §-ba beteszi, hogy nem lehet sürgős kihirdetést kérni. Nagyon hosszú procedúra a benyújtástól az Állami Számvevőszék véleményezésén keresztül, a parlamenti vitán, a bizottságok vitáján keresztül, mire egy költségvetést elfogad az Országgyűlés. Azt gondolom, hogy ha erről beszélünk, akkor lehet, hogy arról kellene beszélni, hogy a visszaküldés mellé milyen szankciókat alkalmaz akkor a köztárasági elnök. Ejnyebejnyét? Dádát? Vagy micsodát?

De aztán folytatom: anélkül, hogy az indoklásban ezt leírnák, bizony ez egy nagyon magas fokú bizalmatlanság az Állami Számvevőszék teljes apparátusával szemben, mert az alkotmányban ugyanúgy függetlenként jelölt állami számvevőszéki elnököt, mint a Nemzeti Bank elnökét, a nemzeti banki elnök alárendeltségébe helyezik. Képviselő úr, egyszerűen nonszensz! Csodálom, hogy Wiener képviselő úr erre nem szánt hosszabb időt, ő mint jogászember biztosan hosszan tudna erről beszélni, hogy milyen furcsa helyzet az, ha a magyar alkotmányban rögzítenénk azt, hogy az ott meghatározott két külön független szervből az egyiket a másik alárendeltségébe hozom.

(22.20)

De tovább folytatom: a 32/E. § egyértelműen megfogalmazza, hogy a Nemzeti Bank elnöke felelős a monetáris politikáért, úgy, ahogy Wiener György elmondta, itt pedig már beemeljük, becitálják önök, hogy a fiskális politikában is szereplő legyen a Nemzeti Bank elnöke. Nem akarok arról beszélni, hogy a Nemzeti Bank elnöke a tevékenységével mennyiben járult hozzá a magyar gazdasággal szembeni bizalomvesztéshez. Érdemes lenne erre is példákat hozni Európa másik feléből. Elmondom önöknek, hogy a német bankelnök egy évben négyszer nyilatkozik. Tessék meggondolni: a mi jegybankelnökünk egy negyedév alatt többször, mint négy - és milyen formában és milyen tartalommal!

Azt gondolom, képviselő úr, hogy ez az indítvány, és még egyszer hangsúlyoznám, semmi más célt nem szolgált, mint azt, hogy önök fenntarthassák azt a hisztériát, amit az államháztartás hiánya körül keltettek, és szeretnének még sokáig fenntartani. Én pedig megerősítem önt abban, hogy a kormánykoalíció igenis határozott és eltökélt abban, hogy azokat a szociális vívmányokat, amelyeket a múlt négy évben tettünk, megőrizzük, azt az ambiciózus fejlesztési politikát, amelyet magunk elé tűztünk, is megtegyük. Ennek pedig az a feltétele, hogy most átmenetileg nő az adóterhelés, úgy, ahogy Wiener György elmondta, de azt is tudomásul kell venni, hogy az elmúlt négy év volt az, amikor érdemben csökkent az adóterhe akár a vállalkozásoknak, akár a magánszemélyeknek.

Köszönöm szépen a figyelmet.

Forrás: parlament.hu