MOHÁCSI JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásom lényege a kistérségi együttműködés és az a lehetőség, amit Sándor Klára képviselőtársam, illetve Kuzma László képviselőtársam is említett, hogy az a 300 ezres szám, amennyivel csökkent a gyermekek létszáma - illetve várhatóan 2010-ig még 80-90 ezer fővel fog csökkenni -, nem azt fogja indokolni, hogy automatikus vagy törvényi úton kell lépnünk kistérségi szinten iskolák tekintetében, hanem sajnos a kényszer fog rávinni bennünket. Én a mi közvetlen környezetünkről tudok mint kistérségi elnök és mint gyakorló polgármester is arról számot adni, hogy igenis van jövője a kistérségi regionális gondolkodásnak, igenis van jövője az iskolabuszos rendszernek - ami nagyon jól működik, különösképpen Ausztriában, Németországban, de most már nálunk is, a területen két helyen is -, és azoknak a tagintézményeknek, amelyek rendszerére alapozva, nem nagy távolságot tekintve bizony ez lesz a jövő.

Ki kell mondjuk, ahol a gyermeklétszám kevés, ott, bár tudom, hogy ugyanúgy, ahogy fájó ez bármelyik polgármestertársamnak is, úgy magamnak is, ha intézménybezárásról kell majd esetlegesen dönteni, de a kényszer nem azt fogja hozni, hogy automatizmus formájában, esetleg törvényi úton kell megoldanunk, hanem a gyakorlat ezt fogja adni. Persze nem ez a cél, és a tagintézmények még mindig megoldást fognak jelenteni. Köszönöm szépen, röviden ennyit szerettem volna mondani.

Forrás: parlament.hu