DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Abban, azt hiszem, a múltkori alkalommal is megállapodtunk, hogy az, hogy Magyar Országgyűlés foglalkozzon ezzel a témával, a magyar politikai élet egyik régi adóssága. A múltkori felszólalásomban is jeleztem, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség fontosnak tartja ezeket a módosításokat, az egyértelműbb és átláthatóbb szabályozást, hiszen mind a két jogszabály, amely ezen a területen hatályos - az egyik az 1989. évi XXXIII. törvény a pártok működéséről és gazdálkodásáról, a másik pedig az 1997. évi C. törvény a választási eljárásról -, mára több ponton igencsak idejétmúlttá és korszerűtlenné vált.

Számunkra az is fontos, hogy ezek a témák ne csak egyfajta lealibizésként kerüljenek be az Országgyűlésbe, hanem, ha már szabályozni akarjuk ezt a területet, akkor tegyük azt ténylegesen, és tegyük azt időtállóan. Számunkra a legfontosabb az, hogy ez a jogszabály, ez a törvénymódosítás egyértelműen kimondja, és nagyon komoly garanciális szabályokkal bástyázza is körbe azt, hogy a mindenkori kormányok és kormánypártok nem folytathatnak, ne folytathassanak közpénzből pártkampányt. Mi több módosító javaslatot adtunk be ezzel kapcsolatban. Jeleztük, hogy a törvény ezen a ponton igen gyenge lábon áll.

Engedje meg, államtitkár úr, hogy itt felhívjam a figyelmét egy - megítélésem szerint - előterjesztői bakira, ami elég súlyos dolog. Itt mi arra törekedtünk, hogy taxatíve felsoroljuk a módosító indítványunkban azt, hogy melyek azok a szervek, amelyek nem folytathatnak meghatározott időszakban közpénzből pártkampányt, nevezetesen: saját tevékenységüket nem népszerűsíthetik, nem tehetnek közzé közérdekű közleményt. Itt az önök előterjesztése is visszautal egy mögöttes jogszabályra, a párttörvényre, amikor felsorolják azt, hogy ez kikre vonatkozik.

Mi szűkítenénk ezt a kört. Azt mondjuk, hogy az állam, a költségvetési szervek, a helyi önkormányzat, annak szerve, valamint mindezek közvetlen vagy közvetett tulajdoni részesedésével működő jogi személy és jogi személyiség nélküli szervezet az, amelyekre ki kell hogy ez terjedjen. Az önök előterjesztésében azonban valamennyi jogi személyre és jogi személyiség nélküli szervezetre is kiterjesztenék ezt a korlátot. Ilyen esetben, ha a jogszabályt így fogadja el az Országgyűlés, azt jelenti, hogy az említett kampányidőszakban lényegében csak magánszemélyek adhatnak fel például bármilyen típusú hirdetést, gyakorlatilag a kereskedelmi reklámot mint olyat megszünteti. Úgyhogy mindenképpen azt támogatnám, ha ezt módosítani lehetne.

Mi egy időintervallumot is betennénk ebbe a javaslatba. Azt mondjuk, hogy a fentebb általunk említett szervek a választások évében és az azt megelőző fél évben, nagyjából egyévnyi időszakban nem folytathatják ezt a fajta hirdetési, reklám- és kampánytevékenységüket.

Az 1989. évi XXXIII. törvény a pártok állami támogatásának elosztásával kapcsolatban eléggé keretjellegű szabályozást ad, csupán a támogatás elosztásának módját szabályozza, annak mértékét és értékállóságát nem garantálja. Mi itt mindenképpen egy normatív szabályozást vezetnénk be. Ha már azt mondjuk, hogy spórolni kell, akkor valóban kezdjük azt a politikán, kezdjük azt a kormányon, a mindenkori kormánypártokon. Mivel ezt több legfelsőbb bírósági állásfoglalás is megerősítette, hogy a mindenkori kormányok, kormánypártok helyzeti előnybe kerülnek, ezért nekünk az a javaslatunk, hogy a kormánypártok állami támogatását csökkentsük le a felére. Azt gondolom, ha a módosítási szándék őszinte a kormánypártok részéről, akkor el kell hogy fogadják ezt a módosító javaslatunkat, ami egyébként nem ördögtől való dolog, hiszen a mostani frakciók támogatása hasonló elven nyugszik, a kormánypártok felét kapják az ellenzéki frakciók támogatásának. Javasoljuk azt, hogy terjesszük ezt ki a pártok támogatására is.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni azt, illetve ki is zárjuk egy módosító indítványunkkal, hogy a pártok oktatási és tudományos tevékenységét segítő, szervező alapítványok, a pártalapítványok ne kaphassanak sem állami, sem önkormányzati megrendelést, kellő garanciákat erre a jogszabálytervezet jelen állapotában nem tartalmaz. Azért tartjuk ezt fontosnak, mert ilyen módon burkoltan, ha nem zárjuk ki ezt a támogatást, akkor lehetővé válik a pártok, pártalapítványok állam és önkormányzat általi támogatása.

(21.30)

Az adatvédelem kérdéséről szintén beszél a jogszabály, és hivatkozik egy külön törvényre, amely külön törvény a mi véleményünk szerint igazából nem nagyon létezik. Mi azt mondjuk, érdemes lenne megfontolni a pártoknak, a politikai erőknek azt, hogy dolgozzunk ki egy új jogszabályt, nevezetesen a politikai direktmarketingre vonatkozó külön törvényt. Nyilván fontos lenne, ha be tudnánk vonni ebbe az adatvédelmi biztost, különböző szakembereket, ugyanis a mostani szabályozás nem foglalkozik ezzel a területtel, másabb ez, mint a kereskedelmi marketingre vonatkozó szabályok. Azt gondolom, hogy helye lenne egy ilyen új törvény megalkotásának.

Több helyen a jogszabály az Országos Választási Bizottságot nevesíti eljáró szervként. Többek között - csak hogy egy példát említsek - akkor, amikor az újonnan bevezetni kívánt kampányszámla tekintetében a számlakivonatot havonta az Országos Választási Bizottságnak kellene eljuttatni. Ezen a helyen és több hasonló ponton, amikor az előterjesztő az Országos Választási Bizottságot hozza be eljáró szervként, azt mondjuk, hogy nincs erre szükség. Ott van az Állami Számvevőszék, ott vannak megfelelő szakemberek, megfelelő jogosítványok, akik és amik ezeket a feladatokat sokkal jobban el tudják végezni, mint ha ezeket az Országos Választási Bizottsághoz telepítenénk, ami egy teljesen más hatáskörű és teljesen más rendeltetésű szerv.

Fontosnak tartjuk még emellett azt is, hogy változatlanul maradjon a jelenlegi szabályozás a tekintetben, hogy a hatályos szabályok nem teszik lehetővé, kizárják, hogy a közigazgatási szervek lényegében pártok ellenőrzésére jogosultak legyenek, a mostani javaslat azonban több ponton ezt megnyitná. Mi azt mondjuk, hogy nem teljesen szerencsés, ha kormány által felügyelt, irányított közigazgatási szervek pártokat, adott esetben ellenzéki pártokat vizsgálhatnak. Szintén azt mondjuk, hogy erre ott az Állami Számvevőszék megfelelő szakértelemmel, megfelelő jogosítványokkal, aki és ami ezt meg tudja tenni.

Összességében a módosítást fontosnak tartjuk, ezért vagyunk itt, ezért mondtuk el módosító javaslataink rövid lényegét. Tényleg azt kérem a kormánypárti képviselőtársaktól, hogy amennyiben a törvénymódosítási szándékuk komoly és őszinte, akkor támogassák a mi módosító javaslatainkat. Ez a támogatás egyébként a mi részünkről a kétharmados törvény elfogadásának a feltétele. Az államtitkár urat pedig arra kérem, hogy főleg azokat a hibákat tekintve, amelyek az előterjesztésben jelen pillanatban szerepelnek, az ilyen típusú módosító javaslatainkat próbálja meg majd befogadni mint előterjesztő.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu