DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány egy, a hatályos alkotmány által adott keretek között is végrehajtható, a kisebb parlament minden képviselőcsoportja által osztott céljának megvalósítására alkalmas szabályozási javaslatról kéri az Országgyűlés döntését. A javaslat kapcsán az országgyűlési vita során nem hangzott el olyan, számomra meggyőző szakmai érv, amely annak valamely eleme megvalósíthatatlanságáról vagy kiegészítésének szükségességéről győzött volna meg. Összefügghet ez azzal is, hogy a törvényjavaslat alapvető elemeit érintő módosító javaslatok a törvényjavaslathoz nem érkeztek.
Támogatni tudja a kormány a jelöltállítási követelmény olyan pontosítását, amely a jelöltállításhoz szükséges jelenlegi és a törvényjavaslat szerinti merev, minden egyéni választókerület esetében azonos ajánlásszámot rugalmasan, így arányosabban, a választókerület választópolgárainak meghatározott arányában javasolja megállapítani.
(19.30)
Tisztelt Országgyűlés! Mindannyiunk számára világos, hogy a törvényjavaslat a jelenleginél lényegesen kisebb képviselői létszámot feltételező, arányosabb és egyszerűbb választási rendszer kialakítását tenné lehetővé az országgyűlési képviselők következő általános választásától. Ennek tudatában és szem előtt tartásával kérem az Országgyűlést, hogy fogadja el a törvényjavaslatot.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés