DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy kapkodással nehezen lehet vádolni az előterjesztőt, hiszen 1989 óta, amikor a rendszerváltó törvények egyikeként a párttörvény is megalkotásra került, egyfolytában munkált minden józan gondolkodóban az, hogy részletes szabályokkal egészítse ki ezt a törvényt, hiszen a pártfinanszírozás gyakorlati kérdéseiről a törvény valóban nem szólt.
Az előterjesztés szellemi munícióját, azt is megmondom, hogy nyilván az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakértőin és más kiváló szakembereken túl az Állami Számvevőszék ambicionálta. Mi nagyon sokat tanultunk az Állami Számvevőszék elemzéseiből, amely nagyon sok esetben megállapította a transzparenciahiányt. Én itt most a vitában is őszintén érzem a felszólalt képviselők aggodalmát és jó szándékát, amelyről a vita meghallgatása alapján meg vagyok győződve.
(19.50)
Azonban pont az ÁSZ elemzései és a választási kampány során keletkezett kitűnő elemzések győztek meg bennünket arról, hogy nem szabad szaporítani a magyar jogrendszerben a betarthatatlan törvényi előírások számát. Ez is egy alkotmányossági kategória, egy jogbiztonsági kategória, hogy ne írjunk elő olyat, amit nem lehet hatékonyan ellenőrizni, vagy nem lehet egyáltalán betartani. Tehát ezért nem támogatjuk az egymilliós határt vagy annak a visszaállítását vagy annak az emelését, mert - tényleg csak az ÁSZ-elemzésekre tudok visszautalni - nem transzparenciát szolgáló szabályról, hanem egy, talán a lelkiismeretet megnyugtató, de semmiképpen sem betartható szabályról van szó.
Erre alkalmasnak tartjuk a kampányszámlát, amely egy minden mozgást jól értékelő, jól bemutató számlaként funkcionálna.
Tehát az a kérésem a tisztelt Országgyűléshez, hogy a javaslatot az eredeti formájában szíveskedjék elfogadni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés