GYURCSÁNY FERENC (MSZP): Két, egymástól teljesen független dologról beszélünk, és kár, hogy a képviselő úr ezeket összemossa, mind a kettő megéri egyébként az értelmes vitát. Egyrészt mindenkinek be kell tartani a normákat, ez független attól, hogy rá tud-e mutatni még erre-arra a világban, hogy ő sem tartja be. Szerintem egy komoly ember azt az érvelést keresi, hogy esetleg mi a baj ezzel az érdekérvényesítéssel. Ezt meg kell csinálni, két éve fel kellett rá készülni, nincsen mese, végre kell hajtani ezeket a jogszabályokat.
Azt a vitát önállóan is meg lehet nyitni, hogy van-e itt elmaradása bármilyen más állami körbe tartozónak. Ha van, velük is el kell járni. Inkább azt igényelje tőlem, hogy mindenkivel egyformán szigorúan járjunk el, istenemre mondom, meg fogjuk tenni; nem úgy, hogy az egyiknek ne, a másiknak meg igen, egyiknek felmentést keresek. Azt ígérhetem önnek, hogy rendet próbálunk tartani a tekintetben, hogy a jogi normák legyenek az irányadóak, és akkor azt hiszem (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), meg tudunk mi ketten is egyezni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés