GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak körülbelül a fele az ingyenesnek mondott állami felsőoktatásban vesz részt, a másik fele pedig költségtérítésben vesz részt. Ráadásul az, hogy ki hova kerül, lényegében független attól, hogy kinek milyen az egyetemi, főiskolai teljesítménye, 18 éves korban a felvételikor ez eldől, és innentől kezdve két, egymástól függetlenül működő rendszer alkotja a felsőoktatást.

Ráadásul azt is látjuk, hogy azok mennek a fizetős felsőoktatásba, akik 18 éves korukig már annyi hátrányt összeszednek, hogy bizony a felvételi nagyon sok esetben nem lesz elegendően jó. Kik ezek a gyerekek? Az alsó középosztálybeli, nehezebb sorban lévő családok gyermekei. Ha összehasonlítjuk a fizetős iskolákban hallgatók családi hátterét az ország legjobb állami egyetemein járó hallgatók családi hátterével, azt látjuk, hogy az egyikben elvétve találunk segédmunkást, a másikban pedig rendkívül sok az alkalmazottnak, szakmunkásnak a gyermeke. Bizony épp a legnehezebb helyzetben lévő gyermekek azok, akik ma fizetnek, nincsen út az állami felsőoktatás felé.

Azt gondoljuk, hogy elsősorban arról szól ez a dolog, hogy összenyitni a két oktatási rendszert, arról szól, hogy a legjobbak számára a mainál még jobb feltétel legyen, arról szól, hogy aki jól tanul, az nemcsak hogy nem rosszul jár, hanem jobban jár, hiszen a tandíj ott marad a felsőoktatási intézménynél, és a hallgatók fele számára abból ösztöndíj lesz, sőt aki szociálisan rászorul, miután az állam ösztöndíjkerete kifejezetten szociális célra jut, aki rászorul, és legjobban tanul, az több tízezer forinttal tud jobban járni, mint ma.

Ez egy olyan oktatási elképzelés, amelyben a teljesítményt honoráljuk, és amelyben figyelembe vesszük a szociális szempontot, a versengő Magyarország versengő felsőoktatását. (Derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Húzzunk bele! - Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu