JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Kunszentmártonban április közepén, hosszú napokon keresztül 1041 centiméter volt a vízállás. Ez több mint fél méterrel magasabb, mint a gát szintje volt. Ekkor a homokzsákok védték a várost.
A védekezés sikeres volt, nagy tiszteletet és elismerést érdemeltek ki azok, akik részt vettek a munkában. Az ott élő emberek most azt nézik, hogy mi fog történni, és úgy gondolom, hogy megnyugvással hallhatták azt, amit államtitkár úr mondott, mert ha így megvalósulnak, ilyen ütemben, ha októberre készen lesznek a töltésmegerősítések, a töltés magasságának helyreállítása, akkor úgy gondolom, hogy ez a megnyugvás, ami az árvíz levonulása után megkönnyebbülést jelentett, nemcsak átmeneti lesz, hanem tartós megnyugvás is lesz; akkor elmondhatjuk, hogy a kormány megtette, amit megtehetett, és az ott élő emberek nyugodtan élhetnek.
Köszönjük, a választ elfogadjuk. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés