KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Asszony! Freudi elírás volt részemről: a belvízvédelemre fogok rákérdezni. (Derültség.) De miután megbeszéltük, hogy mind a kettővel foglalkozik, nagy kedvvel, így aztán válaszolni tud erre is.
Egy konkrét példán keresztül szeretnék közelíteni, mégpedig arról van szó, hogy azt tudjuk, hogy tavasszal sok belvizünk volt. Jánoshida település konkrétan 2006 februárjában, február 22-étől másodfokban védekezett, május 16-áig. Itt vis maior pályázatot készített elő, ez körülbelül 6 millió forint. Majd a következő hullám 2006 márciusában indult, és itt 7 millió 700 ezer forintnyi védekezési költségük volt. Ezt is az előírásoknak megfelelően megpályázták. Majd a 2006. június 3-ai esőzések kapcsán előbb másodfokú, a június 22-ei felhőszakadás után harmadfokú védekezést rendeltek el. Ezek a munkák elsősorban szivattyúzást jelentettek, vállalkozókon keresztül. A védekezést meg lehet hazafiságból oldani, de a szivattyúkba az üzemanyagot bele kell tölteni, azt meg kell vásárolni.
Az első védekezés pénzét négy hónap után még nem kapták meg. Ez az első kérdés, hogy egy ilyen forráshiányos település, amiből sok van ismereteim szerint, hogyan húzza ki ezt az időt pénz nélkül, miért kell négy hónapig húzni ezt a kifizetést. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Majd az a hír járja, hogy csak 90 százalékot fognak megkapni ebből a pénzből. Ezt a kettőt szeretném megkérdezni. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés