ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a módosító javaslatokról fogunk határozni. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1-47. pontjai alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 196 igen szavazattal, 150 nem ellenében elfogadta.

(18.30)

Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/231. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 153 nem szavazat ellenében a törvényjavaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta az imént elfogadott három törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e ehhez. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 152 nem szavazat ellenében úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kéri az előterjesztés sürgős kihirdetését a köztársasági elnök úrtól.

Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/232. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/232/7. és 9. számon kapták kézhez.

Most megadom a szót Veres János pénzügyminiszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, miniszter úr.

Forrás: parlament.hu