VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is a záróvitában szeretnék hozzászólni, tekintettel arra, hogy a kormányzat az utolsó pillanatban még egy 47 pontból álló módosítójavaslat-sort nyújtott be ehhez a törvényhez, ezért szeretném ezekhez összefoglalóan elmondani a véleményemet.

Kezdeném talán azzal, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr Új Egyensúly néven nyújtott be egy törvénymódosító javaslatsort az elmúlt hetekben, az elmúlt hónapban. Talán ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy ez az új egyensúly igazából mit is takar, mert ha ebből indulok ki, akkor ez feltételezne egy régi egyensúlyt, amit állítólag ismernünk kellene. Miniszterelnök úr erről a régi egyensúlyról sem beszélt nekünk, talán inkább régi egyensúlytalanságról kellene beszélni, ebből kifolyólag pedig, ismerve már ennek a csomagnak a részleteit, egy új egyensúlytalanság felé vivő Gyurcsány-csomagról.

Ez a csomag arról szól nekünk, hogy a magán-nyugdípénztári rendszer némi megnyirbálásával, az őstermelői lehetőségek átalakításával, jelentős adóemelésekkel a magyar államkassza, a magyar államháztartás helyzete stabilizálható. Nos, ha ez valóban így volna, akkor erre az elmúlt években már számtalan lehetősége lett volna ennek a kormánynak. Emlékezzünk csak vissza, az elmúlt években szinte minden pénzügyminiszter megpróbált egy megszorító csomaggal egyensúlyt létrehozni, ebben a megszorító csomagban akár László Csaba, akár Draskovics Tibor, akár mások esetében voltak zárolások, voltak elvonások, voltak elbocsátások, és az államkassza valahogy mégsem került abba a helyzetbe, hogy valamiféle egyensúlyról tudjunk beszélni; alapvetően azért, mert az a gazdaságpolitika, ami ezek mögött az intézkedések mögött volt, nem arra irányult, hogy egy tartós, stabil növekedés valósuljon meg, aminek a következtében pedig az államkassza is egyensúlyba kerül.

Mindezek mögül, amit önök az elmúlt években ilyen megszorító lépésként benyújtottak s elfogadtak, és amit most ebben az új egyensúlytalanság programban próbálnak számunkra prezentálni, sajnos égbekiáltóan hiányzik egy koncepció. Ahhoz, hogy erről a parlament egy érdemi vitát tudjon lefolytatni, szükség lett volna először is arra, hogy miniszterelnök úr a kormánya megválasztása előtt, talán a kormányprogram vitájában tájékoztasson bennünket arról is, hogy is áll a magyar államháztartás, hogy is áll a magyar államkassza.

A miniszterelnök úr nem volt őszinte ebben a kérdésben. A választások előtt még arról beszélt, hogy a költségvetés köszöni szépen, jól van, arról beszélt nekünk interjúkban, nyilatkozatokban, hogy csak az a kérdés, hogy az adócsökkentés mértéke mekkora legyen, aztán a választások után hirtelen azzal szembesülhettünk, hogy nagy a baj, reformlépésekre van szükség, amikor már sejteni lehetett, hogy ha itt reformot emleget az MSZP vezette kormány, akkor ebből bizony megszorító csomag kerekedik ki.

Hát ez is kerekedett ki, amelynek a fogadtatásáról talán elég annyit mondani, hogy azóta egy jelentős árfolyamgyengülés, egy jelentős forintgyengülés indult el, a piac tehát már kimondta az értékítéletet arról a csomagról, amelyet önök Új Egyensúly néven futtatnak a közvélemény előtt. Ebből a szempontból a koncepciót is nyugodtan hiányolhatom, hiszen mit is mondanak egyik nap: 20 százalékos áfakulcs. Mit mondanak a másik nap az Országos Érdekegyeztető Tanácsban részt vevő embereknek? Azt mondják, hogy 17 és 23. Hogy aztán a következő nap megint arról beszéljenek, hogy egy másfajta áfakulccsal kellene talán az áfa mértékét elfogadni, holott miről beszélt Gyurcsány Ferenc több millió forintos reklámkampányban január-február hónapban: adócsökkentésről. Arról - hadd idézzem Mesterházy Attilát -, hogy majd különböző kommandók lesznek, amelyek számon kérik az üzletektől, hogy az áfacsökkentést meglépték-e vagy sem. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Koncepció hiánya!

Mit is hallunk a felsőoktatásban egyik nap? Azt halljuk, hogy lesz utólagos képzési hozzájárulás, aztán a következő nap már azt halljuk, hogy fejlesztési részhozzájárulás kerül bevezetésre (Dr. Veres János: Hányas pontja ez az előterjesztésnek?), magyarán: kapkodás van, ötletelés és végül, de nem utolsó sorban az őszinteség hiánya. Ezek az intézkedések sajnos a magyar gazdaságot nem tudják arra a pályára állítani, amire szükség van, hiszen gazdaságfejlesztésről továbbra sincs szó, adóemeléseken keresztül egyszerű pénzbehajtásról beszélhetünk, amely ideig-óráig valóban segíteni fog az államkasszán, de másfél-két év múlva ugyanazokkal a problémákkal kell szembenéznünk, mint amit most ez az új egyensúlytalanság csomag megpróbál orvosolni.

Mindezek alapján frakciónk nemmel fog szavazni erre a törvényjavaslatra.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Fidesz, szórványos taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu