ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Több dologhoz szeretnék csatlakozni. Azt gondolom, a kredit kérdésében nincsen vita, legalábbis az MDF részéről, valamifajta minőségi szabályzót azért a rendszerben bent kell tartanunk, és valóban nagyon sokan maximálisan kihasználták eddig a kredit adta lehetőségeket. Azt gondolom, ebben a tekintetben mi nem vitatkozunk a módosítással.

A tandíj egészével kapcsolatban és az itt benyújtott módosításokkal kapcsolatosan viszont annál több problémánk van. Többször elhangzott több felszólalásban a normatív finanszírozásnak a kérdése, és az az ígéret, hogy majd természetesen a költségvetés megvitatásakor biztosítani fogják a felsőoktatásnak normatív alapon járó támogatási összegeket. Azt gondolom, hihetünk ennek az ígéretnek, de azért azt el kell mondanom, hogy az elmúlt években ez nem volt így, hiszen gyakorlatilag a 2006-os, tehát az idei évet leszámítva az elmúlt három vagy négy esztendőben folyamatos forráskivonás történt a felsőoktatásból; nemcsak egyébként a költségvetési törvény megszavazásakor, hanem év közben is elvontak támogatásokat. Gondolok itt arra, amikor a Draskovics-csomag került bevezetésre, hárommilliárd forintot vontak el például év közben a felsőoktatási intézményektől. Erre azért jó, ha emlékszünk!

Ami pedig a hátrányos helyzetű hallgatók kérdését illeti, azt gondolom, itt is eléggé álságos a tandíj bevezetésének a feszegetése. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, ellentétben több képviselőtársammal, hogy hallgatói önkormányzati vezető voltam, sőt a hallgatói önkormányzat legalsóbb szintjén, a szociális bizottságban is bizony bíráltam. S azt kell mondanom, hogy ma a felsőoktatásban lévő hallgatók 20-30 százaléka, inkább 30 százaléka sajnos szociális támogatásra rászorul (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert nem tudja előteremteni a megélhetéshez szükséges forrásokat, és ez a tandíj bevezetésével további nehézségeket fog okozni.

Köszönöm szépen a szót.

Forrás: parlament.hu