ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Egyetlen dolgot szeretnék pontosítani a módosító indítványok kapcsán, hiszen ez valóban lényeges, és már a közoktatási törvénynél is vitánk volt ebben. Szeretném, ha mindenki világosan látná - és erre a felsőoktatási törvény példája kiválóan alkalmas -, hogy ez a két törvény nem a költségvetési egyensúlyteremtés része, nem ezzel a céllal kerül a parlament elé, az ezzel kapcsolatos jogszabályok egy részét tegnap elfogadta az Országgyűlés, mások még előttünk állnak. A felsőoktatási törvénynek azonban közvetlen költségvetési hatása nincs, hiszen az a bevétel, amelyik akár költségtérítésből, akár képzési hozzájárulásból az egyetemhez érkezik, az egyetem pénze, ahol aztán részben fejlesztésre, részben ösztöndíjakra fordítják. A költségvetésnek ebből a törvénytervezetből egy fillér bevétele sem lesz. Vannak más céljai a törvénytervezetnek, amelyekről beszéltünk az általános vitában, de ezt muszáj pontosítani, hogy ne legyen félreértés, és abban reménykedem, hogy ellenzéki képviselőtársaim - mint ahogy látom, ez ebben a vitában elkezdődött - talán differenciáltabban, talán egy kicsit több szakmaisággal vagy más szakmai megfontolásokkal közelítik meg ezt a törvénytervezetet, ha ebben nem egy költségvetési megszorító javaslatot látnak.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés