BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A tandíj vonatkozásában és az azzal kapcsolatos módosítási kérdésekben már látok egy olyan konszenzust, az előttem szóló azt emlegette, hogy teljesítmény kell és jobb minőség a felsőoktatásban. Képviselő úr, osztom nézetét, és azt hiszem, hogy mindenki, aki a parlamentben ül, a felsőoktatástól is teljesítményt és jobb minőséget vár el, ebben konszenzus van. A kérdés, hogy a benyújtott törvényjavaslat szolgálja-e ezt. Én úgy gondolom, hogy nem szolgálja.

Tetszenek tudni, ha itt lenne a hatástanulmány és annak az értékelési metodikája, mindjárt fényt mutatna, és megmutatná azt, hogy mi a szándékuk, mi a törvénymódosítás célja. Ezért nincs hatástanulmány, mert akkor tudnánk itt beszélni arról, hogy milyen tandíj mennyiben erősíti azokat a célokat, amelyeket most itt szóban megfogalmaznak, de a törvény célja nem ez.

Tisztelt Hölgyek, Urak! Láttam én már karón varjút, kedves Szabó képviselő úr! Úgy gondolom, hogy a bevételek csökkenthetik majd később az állami költségvetés kapcsán a normatívát és az automatizmust. Hiszen milyen klímában került benyújtásra a törvényjavaslat? Restrikciós, pénzbehajtó klímában került benyújtásra. Csak nem szeretném, és gondolom, Szabó képviselőtársam sem partner ebben, hogy ennek a felsőoktatás lássa a kárát.

Még egy kérdést kiragadtam e dolog kapcsán: diplomás munkanélküli. Hölgyek, Urak! Azért egyezzünk meg abban, hogy egy diplomásnak több esélye van arra, hogy munkát kapjon, mint ha szakképzett lenne. Szóval 2006-ban több esélye van Magyarországon is meg Európában is annak, aki diplomás, elhelyezkednie. Úgy gondolom, hogy ezt az esélyt nem vehetjük el a felsőoktatástól. Francia példát is hozhatok: amikor gondjaik voltak, akkor növelték a felsőoktatásban az invesztíciót, és a kornak megfelelő tudást biztosítottak a fiataloknak.

Szóval, tisztelt hölgyek, urak, jó lenne tudnunk a céljaikat. Ha ezek nem álságosak, hanem azokat a célokat szolgálják, hogy hatékonyság, minőség, akkor mi partnerek vagyunk benne - de a pénzbehajtásban nem!

Köszönöm, hogy szólhattam. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu