DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Akár örülhetnénk is annak, hogy közvetlenül az új szlovák kormány megalakulása után a pozsonyi külügyminiszter első útja Budapestre vezet, az utóbbi hetek fejleményei, a kialakult állapotok azonban arra intenek, hogy a látogatásban rejlő egyértelmű veszélyekre figyelmeztessünk. Félő, hogy a kamerák előtti kézfogások és mosolyok szlovák sikert közvetítenek majd, és azt sugallják, hogy Magyarország ismét elgyávult a nemzet legfontosabb ügyeinek képviseletében.

A korábbi szlovák külügyminiszter, Eduard Kukan azt ígérte, hogy véget vetnek a diákjaikat kalauzoló magyarországi tanárok ellen folyó eljárásoknak. Tanárainknak az a vétkük, hogy a pozsonyi magyar koronázó templomban és környékén elmondták diákjaiknak, hogy ott mi történt az elmúlt évszázadokban. Kukan az ígéretét leköszönésének napján visszavonta.

Az új szlovák kormány megalakulása után tehát olyan, államhatárokat átlépő intézkedések vannak továbbra is érvényben, amelyek minden európai jogalapot nélkülöznek. Cinizmus erre azt mondani, hogy jelentéktelen ügy. Lehet, hogy kicsi ügy, de jelzésértékű; azt jelzi, hogy a magyarellenesség előtt újra egyre szabadabbá válik a terep. Milyen nagy és perdöntő bizonyíték kellene erre, mint az új szlovák kormány összetétele?! Európa figyelmeztet, tiltakozik, de a magyar kormány hallgat. A nagyobbik kormánypárt frakciójában sem mindenki van a hallgatás pártján, sőt brüsszeli képviselőik között akadnak olyanok, akik valóságos arányaikban látták a veszélyt. A kormány mégis hallgat.

(9.40)

A Magyar Demokrata Fórum szerint a helyzet tökéletes félreértése és félremagyarázása lenne azt mondani, hogy a hivatalos Szlovákia az Európai Unióval áll szemben. Nem! A szlovák kormány nemcsak az Európai Unióval, hanem ezen belül elsősorban Magyarországgal és a magyarsággal áll szemben. Épp az újra elszabadított magyargyűlölet indokolása érdekében nem figyelnek arra, hogy mit kívánna tőlük Európa.

Ján Slota, a kormányra került szélsőségesen nacionalista Szlovák Nemzeti Párt elnöke nemcsak Brüsszelt vagy Párizst fenyegeti történelmileg is szalonképtelen mondatokkal, hanem elsősorban bennünket. Tizenhat éve akadálytalanul uszít ellenünk, fellépéseinek eddig semmilyen jogi következménye nem volt. A korcs lovaikon betolakodó, rút képű és görbe lábú magyarokat szidalmazó, már Budapest lerombolására is buzdító zsolnai polgármester többször is kijelentette, hogy II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos és sokan mások a szlovákok népirtói voltak, a honfoglaló magyarok karddal forgatták ki a szlovák anyák hasából magzataikat. De ennél is tovább megy, amikor így beszél: "Beülünk a tankokba, és megyünk, a földdel tesszük egyenlővé Budapestet. A fiaink harcolni fognak minden négyzetméterért. Egy négyzetcentimétert sem adunk azoknak a gazember magyaroknak."

Tisztelt Képviselőtársaim! A túlzásokra, a zavar határait súroló kijelentésekre mindig könnyebb legyinteni, mint felfogni azt, hogy milyen félelmet keltenek ezek a mondatok a kisebbségi magyarságban. Súlyosan téved a magyar kormány, ha most majd arra hivatkozik, hogy a több mint félmillió szlovákiai magyar védelmében nem állítja élükre a kérdéseket. Épp a több mint félmillió felvidéki magyar érdekében kell számon tartani és számon kérni mindent. A Kádár-rendszer logikája volt, hogy nem lövünk olyan repülőgépre, amelyen a mi túszaink utaznak. A mai európai demokráciákban semelyik kisebbség nem lehet túsz - a magyar sem.

A magyar kormánynak látnia kell, hogy Szlovákiában szinte gyomorszájütéssel egyenértékűen a Szlovák Nemzeti Párt kapta meg azokat a tárcákat, amelyeket eddig magyar miniszterek, a Magyar Koalíció Pártjának felelős emberei vezettek. És természetesen megkapták az oktatásügyet, ami azt jelenti, hogy végső sorompó kerülhet a szlovákiai magyarság szellemi jövője elé. Magyarország esetleg bölcsnek álcázott hallgatása, diplomatikusnak tekintett tétovasága ezeket a folyamatokat is támogatja. A Magyar Demokrata Fórum reméli, hogy a külügyminiszteri találkozó után nem lesz okunk megismételni aggodalmainkat.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu