DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! A képzési hozzájáruláshoz, azaz a tandíj ügyéhez szeretnék hozzászólni. Ha egy amerikai típusú társadalomban élnénk, ahol magas az életszínvonal, és nagy pénzek felett rendelkező alapítványok állnak ösztöndíjak céljából a hallgatók rendelkezésére, akkor elvben egyet tudnánk érteni a tandíj vagy képzési hozzájárulás bevezetésével. Azonban a magyar társadalom helyzete ma korántsem egy ilyen amerikai típusú társadalomra emlékeztet. Köztudottak azok az adatok, hogy népességünknek legalább az egyharmada a létminimum alatt él, a második harmada pedig mindennapos gondokkal küzd. Ezeket a rétegeket, ezt a 6 millió embert, illetve ezek gyermekeit mindenféle képzési hozzájárulás, akár százezres nagyságrendű, akár ennél valamivel alacsonyabb, elrettenti, azaz kizárja a felsőfokú továbbtanulás lehetőségéből.
Az a kilátás, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek nem lesznek majd kötelezettek tandíjra, szintén nem megnyugtató, mert jól tudjuk, hogy a hátrányos helyzet nagyon nehezen definiálható, laza, szociológiailag nem egzaktul megfogalmazható kategória, és bizonytalanná teszi a tandíjmentességet azok számára, akik történetesen egy háromgyerekes özvegy ember gyerekei lévén nem tudják vállalni. Vidéken lakó kispénzű pedagógus ismerőseimtől már most is tudnék ilyen adatokat mondani, de az idő nem engedi meg. Majdnem megfeszülnek attól, hogy a tanulmányi költségeket, a lakhatást, az utazást biztosítsák. A tandíj ezeket az embereket még inkább ellehetetleníti.
Egy olyan országnak, ahol a szellemi javakat kellene erősíteni, a jelen állapotában a Kereszténydemokrata Néppárt nem tudja támogatni a tandíj vagy képzési hozzájárulás bevezetését.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés