DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Amikor a felsőoktatási törvényt fél évvel ezelőtt a parlament elfogadta, akkor abban nem gazdasági tanács, hanem irányító testület, még korábban igazgatótanács szerepelt. Az, hogy a korábbi törvény megfogalmazóinak az volt a szándéka, hogy a felsőoktatási intézmény nyakába ültessen egy igazgatótanácsot, amely adott esetben a felsőoktatási intézmény, annak dolgozói, vezetői akarata ellenére végrehajthat olyan gazdasági jellegű átalakításokat, amelyek korábban - és ez a korábban évszázadokat jelent - a felsőoktatási intézmény jogkörébe tartoztak, nos, ez az Alkotmánybíróságon megbukott. Ekkor a törvényt néhány nap alatt átírták, és a gazdasági tanács feladatainak meghatározásába még a magyar nyelv szabályait is sértő vagy feszegető módon olyan megfogalmazások kerültek, amelyek arra vonatkoznak, hogy ez a gazdasági tanács elsősorban - azt írja ez az eredeti törvény - a rendelkezésére bocsátott források, eszközök, közpénz, közvagyon hatékony és felelős használatát segítő, gazdasági, stratégiai döntéseket előkészítő és végrehajtásuk ellenőrzésében részt vevő szervezet.

Nos, a jelenlegi módosító javaslat ennek a gazdasági tanácsnak a vagyonkezelésbe adott állami vagyon elidegenítése, megterhelése kérdésében döntéshozói jogosítványt ad. Ez van a törvénybe írva: vagyon elidegenítése, megterhelése kérdésében döntést hoz. Azzal, hogy egy olyan tanács, amelynek az intézményhez igazából véve semmi köze - és megint beszéljünk nyíltan, nézzük meg, hogy az egyes felsőoktatási intézményeknek ez az úgynevezett igazgatótanácsa hogyan alakul ki: részben a miniszter, részben a rektor jelöli ezeket a személyeket, természetesen a szenátus ezt jóváhagyja, de mégiscsak egy nagyon szűk alku keretében alakul ki az, hogy kik lesznek ennek a gazdasági tanácsnak a tagjai.

Úgy gondolom, és számos képviselőtársam úgy gondolja, hogy nem jó, ha a felsőoktatási intézmények évszázados, több évszázados gyakorlatát megszegve egy olyan hatalmi pont alakul ki a felsőoktatási intézményben, amelyet a gazdasági tanács - korábban az irányító testület vagy igazgatótanács - jelentett volna. Az egyetem, kedves képviselőtársaim, hagyományosan egy demokratikus intézmény. Természetesen vannak benne meritokratikus vonások is, hiszen a professzoroknak nem ugyanazok a jogaik - kötelességeik sem, teszem hozzá -, mint a tanársegédeknek, ez így alakult ki, és azt gondolom, így van rendjén.

Ha most ebbe a szervezetbe erőszakosan belenyúlunk, és a vagyonkezelés kérdésében - és ahogy Szabó Zoltán képviselőtársam említette, egyetértek a képviselő úrral abban, hogy egy olyan módosító vagy kapcsolódó módosító indítványt adjunk be ehhez a törvényhez, amely egyrészt a gazdasági tanácsnak ezt a jogkörét, másrészt azt a jogkörét, amellyel ő nyújthatja be a költségvetést, ezt tegyük egyetértési vagy véleményezési jogkörré. Ezzel magam is egyetértek felsőoktatásban dolgozóként, hogy természetesen közfelkiáltással, minden egyetemi dolgozót összehíva nem tudunk költségvetést csinálni. De úgy sem tudunk költségvetést csinálni, ha a rektor megegyezik néhány emberrel, akit ő javasolt a gazdasági tanácsba.

Azonkívül a gazdasági tanácsnak ez a törvény ad néhány gyakorlatilag végrehajthatatlan feladatot, mint minden pályázatnak az ellenőrzése, jóváhagyása, ezért egy kapcsolódó módosító indítvánnyal indítványozni fogom azt, hogy mely kérdésekben, mely pályázati kérdésekben legyen a gazdasági tanácsnak véleményezési, egyetértési jogköre.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu