DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Pálinkás képviselő úr azt mondta, hogy szabad iskolaválasztás van, ha a szülő akarja, elviszi a gyerekét onnan. Tisztelt Ház! Ez így igaz, az alapfeltevés azonban az, hogy a szülő azért viszi el a gyerekét onnan, mert úgy gondolja, hogy a gyereknek másutt jobb. Következésképpen, ahonnan elkezdik elvinni a gyerekeket, abban az iskolában vélhetőleg valami hiányosság van.

Mármost az a helyzet, hogy nemcsak akarat kérdése, hogy elviszem-e a gyereket városi iskolába vagy nem viszem el, hanem lehetőség is. Aki jobb módú, aki kocsival rendelkezik, aki ki tudja fizetni a napi közlekedési költséget és így tovább, az könnyebben viszi el a gyerekét onnan. Következésképpen, ha megindul ez a folyamat, akkor bizony a kisiskola a szegregáció melegágyává válik, a legrosszabb helyzetben lévők, a legszegényebbek - döntő többségükben roma gyerekek - maradnak helyben, a többit pedig elviszik. Ez az, amit nem szeretnénk.

Nem akarjuk megakadályozni a szülőt abban, hogy elvigye a gyerekét oda, ahová gondolja, de szeretnők érdekeltté tenni abban, hogy ne akarja elvinni. Márpedig akkor tudjuk érdekeltté tenni, akkor tudjuk a szülőt meggyőzni arról, hogy a helybéli iskolába járatva a gyerekét legalább olyan jó helyzetben van, mintha naponta utaztatná 25-30-40 kilométert, ha a helyi iskola ugyanolyan jó minőségű szolgáltatásokat kínál, és ugyanúgy biztosítva van a gyermek továbbhaladása, mintha a városi iskolába járna. Ez az értelme annak, képviselő úr, amiről beszélünk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu