JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Izgalommal telnek ezek a napok sok önkormányzatnál. Izgalommal, mert mint az elmúlt több mint tíz évben, így most is júliusban válik ismertté, hogy melyik önkormányzat milyen kiegészítő támogatásra jogosult. Az önkormányzati törvény 87. § (1) bekezdésének értelmében ugyanis önállósága és működőképessége védelme érdekében kiegészítő állami támogatás illeti meg az önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő települési önkormányzatot. A támogatás feltételéről és mértékéről az Országgyűlés az állami költségvetési törvényben dönt.
Ez az a támogatási forma, amit önkormányzati körökben egyszerűen csak önhikiként emlegetnek. Az előző évek tapasztalatai alapján tudjuk, hogy az önkormányzatok több mint egyharmadának ez a kiegészítő támogatás az alapja, a feltétele, hogy önállóságuk és működőképességük biztosított legyen az év folyamán. Ez következménye a magyar önkormányzati rendszer sajátosságainak, a relatíve sok önkormányzatnak, a széles feladat- és hatáskörnek, valamint a helyi jövedelmek erős differenciálódásának.
Szeretném most is hangsúlyozni, hogy támogatásról van szó és nem pályázati pénzről. Az önkormányzatoknak támogatási kérelmet és nem pályázatot kellett benyújtaniuk április végéig. A támogatás nem adható, hanem kötelező azt nyújtani, mint ahogy a törvény is mondja, az megilleti az önkormányzatot; vagyis független attól, hogy milyen az állami költségvetés helyzete, milyen a költségvetési hiány mértéke. A támogatás akkor is jár az önkormányzatnak, ha a költségvetési törvény 6. mellékletében foglalt feltételeknek megfelel, független minden körülménytől.
Ugyancsak a 6-os melléklet szabja meg az egyes önkormányzatokat megillető támogatás meghatározásának a módját is. Vannak kizáró és vannak csökkentő feltételek is előírva a jogszabályban. Tudom, nem egyszerű ez a szabályozás, nem is kívánok ez alkalommal részletekre kitérni, de azt hangsúlyozni kell, ha valamely önkormányzatnak működési hiánya van - és sajnos tudjuk, hogy sok ilyen önkormányzat van ma Magyarországon -, az még nem jelenti automatikusan a kiegészítő támogatásra való jogosultságot.
(9.30)
Csak akkor jár ez a támogatás, ha az önkormányzat hibáján kívül van a hiány oka. Sokszor elhangzik az is, hogy ezek az úgymond önhikis önkormányzatok csak a kötelező feladatokat láthatják el, és semmilyen fejlesztést nem végezhetnek. Ez nem így van, képviselőtársaim! A szabályozás, amely az elmúlt évek alatt sokat változott, finomodott - azt is lehet mondani, hogy szigorodott -, lehetővé teszi valamennyi önkormányzatnál a fejlesztéscélú források fejlesztésre való felhasználását, tehát nincsenek ezek az önkormányzatok arra kényszerítve, hogy a fejlesztési pénzüket működési hiány csökkentésére fordítsák. Az elmúlt években a támogatásra jogosult önkormányzatok száma, összetétele tulajdonképpen nem sokat változott, 1998 óta több mint ezer ilyen önkormányzat van; döntően kistelepülések, de sajnos vannak közöttük városok, sőt megyei önkormányzat is.
A támogatás nagyságrendje fokozatosan emelkedett az évek során, ezt indokolta egyrészt a mindenkori infláció, másrészt az egyre bővülő kötelező önkormányzati feladatellátás. Figyelembe véve azt a többször elmondott, a költségvetés vitájánál hangsúlyozott tényt, hogy 2006-ban az önkormányzatok fejlesztési forrásai bővülnek, ugyanakkor a működési kiadások szinten maradnak, az várható, hogy több önkormányzat lesz jogosult erre a kiegészítő támogatásra ebben az évben. Az elmúlt évi bázisba beépülő jelentős, múlt évben 7,5 és 4,5, valamint az idei áprilisi 3 százalékos közalkalmazotti béremelés miatt a támogatás nagysága is minden bizonnyal emelkedni fog.
Tisztelt Ház! A korábbi években ezt a kiegészítő támogatást augusztusban kapták az önkormányzatok; előtte se maradtak pénz nélkül, előleget igényelhettek, így van ez ebben az évben is. Sok önkormányzat élt ezzel a lehetőséggel. A költségvetési törvény szerint a pénzügyminiszter július 14-én dönt a támogatásokról. Amíg ez a döntés meg nem születik, addig bizony izgalommal telnek az önhikis önkormányzatok napjai. Bízom benne, hogy nem sokáig kell várniuk a döntésre.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés