ELNÖK: Megjelent a monitoron Mádi László neve, de nem tudom megadni a szót, merthogy elhangzott már a miniszteri zárszó, tehát itt a vita a Házszabály szerint lezárult. Korábban lett volna lehetőség még véleménynyilvánításra.

Nos, tisztelt Országgyűlés, most a módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 1-10. pontjai alapján. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatokat 199 igen szavazattal, 154 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Az egységes javaslat minősített többséget igénylő rendelkezésére figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/233. számú törvényjavaslat 13. §-ának (5) bekezdését, amely az önkormányzati törvény módosítását kezdeményezi az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, a minősített többség szabályait figyelembe véve szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 198 igen szavazattal, 153 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezését nem fogadta el.

Most az egyszerű többséget igénylő rendelkezésekről döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/233. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő rendelkezéseit az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 199 igen szavazattal, 153 nem ellenében, tartózkodás nélkül az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket elfogadta.

Az előterjesztő indítványozta az imént elfogadott két törvény sürgős kihirdetését. Kérdezem ennek alapján a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetért-e a két törvényjavaslat sürgős kihirdetésével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 198 igen szavazattal, 157 nem ellenében, tartózkodás nélkül úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől.

(17.30)

Most soron következik a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 1994. évi LXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazása. Az előterjesztést T/241. számon, az egységes javaslatot pedig T/241/12. számon kapták kézhez a képviselők. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/241. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 324 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.

Soron következik a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/240. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/240/20. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az államtitkári zárszó a vita lezárása után már elhangzott.

Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy a törvényjavaslat és az ahhoz benyújtott módosító javaslatok elfogadásához az alkotmány 44/C. §-a alapján a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának az igen szavazata szükséges.

Az ajánlás 1., 3., 4., 5., 6., 9., 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Országgyűlés.

Bejelentem, hogy az előterjesztő az ajánlás 7., 8. és 21. pontját támogatja. Most ezekről határozunk. Kérem, szavazzanak a minősített eljárás szabályai szerint! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 197 igen szavazattal, 157 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el az említett pontokat.

A Házszabály alapján még egy módosító javaslatról kell döntenünk: az ajánlás 2. pontjában Gulyás József az 5. §-ban a törvény 39. § (1) bekezdésének kiegészítésével azt javasolja, hogy az ezernél több lakosú nagyközségek és városok is részt vehessenek körjegyzőségben. A bizottságok nem támogatják a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 24 igen szavazattal, 327 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a javaslatot nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk, zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

(Rövid szünet. - Jelzésre:) Jauernik István képviselő úr kétperces hozzászólásra jelentkezett, bár erre most nincs lehetőség. Akkor ez tévedés, ugye? (Jauernik István jelzi, hogy igen.) Jó.

Most soron következik a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/436. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/436/37. és 60. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Hiller István oktatási és kulturális miniszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra.

Forrás: parlament.hu