DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Gondban vagyok, miniszterelnök úr, megmondom őszintén; lehet, hogy én fogalmaztam rosszul, és nem volt érthető a feltett kérdésem, de mintha nem erre válaszolt volna. Nem a biztosításfelügyeletről van szó, az egy teljesen más téma; valóban, az is egy régi adóssága a parlamentnek, illetve az éppen aktuális kormánynak.
Én nyomatékosan és akkor most szó szerint idézem az egészségügyi törvényt, amelynek a 247. § (1) bekezdése azt mondja, hogy felhatalmazást kap a kormány, hogy az egészségügyi szolgáltatók felelősségbiztosítására vonatkozó részletes szabályokat alkossa meg. Én erről beszéltem. Nem arról beszéltem, hogy van-e a betegeknek joguk kártérítésre adott esetben, nem arról beszéltem, hogy emelkedett ezeknek a pereknek a száma, amely így önmagában igaz, de ha azt vesszük, hogy 140 milliós az évi találkozások aránya, akkor ahhoz képest, azt hiszem, hogy elenyésző esetszámról van szó (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.); hanem arról, hogy a kormány, illetve a kormány feje a törvényben előírt kötelezettségét hajlandó-e teljesíteni vagy sem.
Erre várom az ön válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés