DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: Egyetértek a képviselő úrral, mind a két tételben. Nevezetesen, valóban jó lenne javítani a kínai és magyar árumozgások egyenlegét magyar szempontból, de azzal is, hogy természetesen mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a nem mindenütt szabályszerűen alkalmazott számlázási eljárások meg legyenek követelve. Magam intézkedtem is a vám- és pénzügyőrség felé, hogy az ön által megemlített számlázási helyeken - vagy éppen nem számlázási helyeken - fokozott ellenőrzésekre kerüljön sor a későbbiekben.

Persze, azt kell mondanom, hogy összességében az oldja meg a dolgot, ha Magyarországon általános gyakorlattá válik, hogy mindenki, aki vásárol valamilyen terméket, számlát kér a termékről. Ugye, a számla az alapja a reklamálási lehetőségnek, tehát fogyasztóvédelmi ága is van a dolognak, és ha minden vevő számlát kér, akkor értelemszerűen minimálisra csökkenthető az áruknak az a mennyisége, ami nem számlázott forgalomban kerül mozgatásra a kereskedelmi partnerek között. Azt gondolom, ez a fontos cél, és ennek érdekében szigorítani is fogjuk az ellenőrzéseket.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból)

Forrás: parlament.hu