FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Bács-Kiskun és Csongrád megyében hatalmas károkat szenvedtek el azok a gazdák, akiknek állatai nem kerültek kényszerleölésre, de a telepeket blokkolták a madárinfluenza megjelenésekor. E két megyében nevelik Magyarország víziszárnyasainak több mint 50 százalékát, és nagyon sok baromfit is ezen a területen. Az önök intézkedései következtében csőd szélére sodorták az állattartókat, a neveltetést finanszírozó bankok a hitelek felmondásával fenyegetnek, az elmaradt bevételek miatt felhalmozódnak az APEH felé a tartozások, és nem kerülnek kifizetésre a közüzemi számlák, azaz az egész ágazat hamarosan az összeomlás szélére kerül az állam passzív magatartása miatt.
A jelenlegi információk szerint annyi ismert, hogy a leölt állatok tulajdonosait száz százalékban kártalanítják, nade mi lesz a blokkolt állattartó telepek gazdálkodóival, akik nagyságrendileg többen vannak, és a szállítási tilalom miatti túltartás, az ebből adódó állatelhullás, valamint a takarmánykihelyezési tilalom miatt hatalmas veszteségeik keletkeztek. Ön azzal hitegette őket, hogy majd az EU-tól kapunk támogatást. Az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy nem vagy csak alig kapunk, hiszen 8,6 milliárd forintos igény bejelentése mellett jó, ha 1,5 milliárd forintot kapunk; de azt is majd csak pályázat útján, és tudjuk, hogy ez legalább másfél éves időszakot vesz igénybe.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Miniszter Úr! Miért hárítja át a felelősséget az EU-ra, hiszen az ön által tavaly beterjesztett és elfogadott, állategészségügyről szóló törvény egyértelműen kimondja, hogy a közreműködésre kötelezettek állami kártérítésre jogosultak? Mivel eddig nem adott egyértelmű választ a másodlagos károkat elszenvedők kártérítésére, mára már egyértelműen az az álláspont alakult ki a gazdálkodók körében, hogy az járt jól, akinek leölték az állatait.
A helyzet tisztázása, valamint a gazdák érdekében ezért kérdezem öntől: mikor, mekkora és milyen módon való kártérítést terveznek adni az intézkedéseik következtében másodlagos károkat elszenvedett gazdálkodóknak? Mikor terveznek állami kezességvállalást adni a gazdálkodók kereskedelmi bankoknál lévő hiteleiért? Kezdeményezte-e a Nemzetbiztonsági Hivatal vizsgálatát az események rejtélyes szálainak felderítésére?
Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés