GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Bár teljesen lehetetlen itt egy-egy percben ezt a dolgot megvitatni, mégis azt kell mondjam, hogy én azzal a világképpel értek egyet, amit az ön pártjának elnök asszonya a konzervatív kiáltványban megfogalmazott. Azzal a világképpel, amely tudomásul veszi, hogy Magyarország bizonyos típusú versenybe nem szabad hogy benevezzen, és Magyarország gazdaságát nyitott körülmények között is olyanná kell tenni, hogy az versenyképes legyen, versenyképes pedig nem abban a könnyűipari szegmensben, ahol ha belefeketedünk, akkor is azt kell mondjam... - az én édesanyám fonónő volt 30 éven keresztül a pápai textilgyárban, tudom, mi az a munka. Azt tudom önöknek mondani, Magyarország számára nincs előre, támogatták az európai uniós csatlakozást, itt nincsenek nemzeti mozgásterek. Az Európai Unióban közösen védjük ebben az ügyben a határainkat, kvótákkal sem nagyon tudunk szabályozni. Lényegében szabad kereskedelem van a világban ebben az ügyben. Ahhoz kell nekünk támogatás, hogy fölzárkózzunk, ne ahhoz, hogy a szegénységet rögzítsük.

Ebben kérek megértést, itt nem tudok rövid, gyógyírt jelentő választ mondani önnek. (Taps az MSZP soraiban.)

(15.20)

Forrás: parlament.hu