GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Képviselő Úr! Igazán remek kis olvasónaplót tárt itt elénk Machiavelliből. Köszönjük szépen, megpróbáljuk majd hasznosítani mindazt, amit itt a figyelmünkbe ajánlott, de leginkább talán válaszolnék felhívására, hogy tudniillik beszéljünk egyenesen és őszintén. Azt tettük eddig is, hát folytassuk akkor ezt, képviselő úr! (Felzúdulás, derültség és közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban. - Az elnök csenget.)

Nyilvánvalóan mint egy önmagát polgárinak mondó párt képviselője, ön is azt gondolja, hogy Magyarország sikere arra épülhet, ami polgárai tehetségében, szorgalmában van ott. Nyilván ön is úgy gondolja, hogy közös társadalmi-nemzeti életünk középpontjában mindaz a fajta erőfeszítés van, amit tehetségében, hivatásában bízó magyar ember megtesz. Nyilván ön is erre gondol. Én is erre gondolok. Arra gondolok, hogy Magyarország abból lesz majd nagy, amit nagyon sokan, milliók, képesek lesznek itt megtenni, és ebben a feladatban a magyar kormányoknak, a mindenkori magyar kormányoknak az a feladata, hogy lehetőséget teremtsen sokak számára, hogy felemelkedjenek, hogy olyan világot teremtsünk, amelyben megéri dolgozni, és megéri erőfeszítést tenni. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: A kérdésre! - Választ! - Az elnök csenget.)

Igen, arról beszéltünk a választási kampányban, amelyről beszélünk ma is, hogy a következő négy év igazi nagy feladata (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A kérdésre!), hogy az utolsó száz év egyik legnagyobb fejlesztési lehetőségével Magyarország úgy tudjon élni (Derültség az ellenzéki pártok soraiban.), ahogyan egészen biztosan majd szeretne elszámolni gyerekének, hogy igen, megcsináltuk, megtettük. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Az az igazság, hogy mindig arról beszéltem, hogy egy új Magyarországot kell csinálnunk, egy olyan országot, amelyben visszatérünk ahhoz a felelősséghez, amelyet nem tud más viselni, csak mi, amelyben nem próbáljuk meg azt a felelősséget, amely mindőnk felelőssége, külön-külön és együtt elhárítani. Igen, arról az igazságról beszéltem, hogy Magyarország mindig akkor volt nagy, amikor el merte hinni magának, hogy a közös teljesítmény bizony, bizony a megértő, közös erőfeszítéseken múlik. (Derültség, közbeszólások és szórványos taps a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.)

Arról beszéltem ebben a kampányban, hogy akkor lehet egyről a kettőre jutni, ha tehetséggel, szorgalommal megteszi mindenki azt, ami benne van. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Egyenesen és őszintén, ahogyan ön kívánta, bátran (Szórványos taps és derültség az ellenzéki pártok soraiban.), és például akkor jut előre Magyarország, ha politikusaiban van annyi bölcsesség, amelyből sokak számára nemcsak megérthetővé, hanem talán megélhetővé is válik az a minta, amelyben egy önmagát egyébként nyitottnak, modernnek, sikeresnek tekintő országban nem gondolhatja azt egyetlenegy politikai párt sem, talán az öné sem, hogy lehet azzal sikeres, és lehet azzal tekintélyes - mi több, egyszer talán még meg is választhatják - azzal a politikával, amely Magyarországot nem előre, hanem hátra viszi, mert mindaz, amit tesz, mond és képvisel, úgy látom, hogy Magyarországot nem egy emelkedő jövőbe, nem a közös sikerek világába, hanem a csüggedés, a lemondás, a múltba való fordulás sehova nem vezető világába fogja repíteni.

Hát, képviselő úr, ezekről beszéltünk a kampányban, és ennek a politikának a szellemében tesszük ma is a dolgunkat. Örömömre szolgált, hogy Machiavellire hivatkozva újra beszélhettünk erről. Munkájához sok sikert kívánok!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Bravó! - Bravó! - Hosszan tartó taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Az elnök csenget.)

(15.00)

Forrás: parlament.hu