HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Úr! Sajnos válaszát nem áll módomban elfogadni, hiszen azokra a kérdésekre, amelyeket én feltettem, csak részben kaptam választ. Egy olyan ügy folyományát ismerhettük meg a napokban, illetve az előző hetekben, amely tíz éven keresztül vagy több mint tíz éven keresztül tartott, ez a Postabank-ügy, ahol végül ez a nagyon enyhe vagy felmentő ítélet azért születhetett meg, illetve azzal az indokolással, hogy az idő elteltével a dolog már nem aktuális, és nincs komoly társadalmi veszélye. Én attól tartok, hogyha az ügyészségi és a bírósági gyakorlat hasonló marad, akkor a Baumag károsultjai néhány esztendő múlva hasonló érvelés mellett hasonló döntést kell hogy magukénak tudjanak. Ezért tisztelettel köszönöm válaszát, de azt elfogadni nem tudom.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu