PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Netpolgárok! A kormányváltás látható két nagy vesztese a határon túl élő magyarság és az informatika. Mindkét terület elveszítette magas szintű képviseletét, és a jövőben mindkét területre várhatóan a végletes marginalizáció vár.
Az informatika esetében egészen biztosan megkockáztatható, hogy a világ nem arra halad, amerre a magyar kormány. Nem kétséges, hogy az elmúlt négy évben az informatikával foglalkozó minisztérium nem állt a helyzet magaslatán, de most a fürdővízzel sikerült a gyermeket is kiönteni.
Az informatika jelentőségét az előző kormány csak formálisan ismerte fel. Az IHM, ha akarta, sem tudta volna betölteni hivatását, mivel az informatikai fejlesztések százfelé estek. Nem volt egységes központ, ahol az elektronikus kormányzástól a digitális írástudásig minden programot egységes irányba mutató akarat hatott volna át. Szétszórtság, korrupciógyanús esetek, koncepciótlanság, rögtönzés és évről évre csökkenő források jellemezték a területet, amelyen nem segítettek a nagy ívű törvények sem, mint az EISZ vagy a NAVA.
A világ közben nem állt meg. A versenyképesség a világ más országaiban nem pusztító szó, hanem elsősorban informatikai fejlesztés, amely áthatja a gazdaságot, a társadalomirányítást, a mindennapokat. Mindebből Magyarországon nem sok minden látszik.
Tisztelt Miniszter Úr! Mit tervez a kormány a következő négy évben az információs társadalom fejlesztésének területén? Teljesen kivonul erről a területről, ebek harmincadjára hagyva? Koncként dobja oda egymással vetélkedő szervezeteknek? Vagy komolyan veszi a lisszaboni célokat, és egységes irányítás alá helyezi az informatika és a hírközlés területét, bevonva ezt a hatalmas gazdasági értéket termelő ágazatot, valamint a legfőbb alkalmazókat, annak érdekében, hogy a magyarság a határainkon belül és kívül versenyképes, sikeres nemzetként élje meg az információs korszakot?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)
(16.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés