DR. CSER-PALKOVICS ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön előtt is bizonyára ismert, hogy 2006. július 18-án tanúmeghallgatással folytatódott Keller László volt közpénzügyi államtitkár személyes adattal és hivatali visszaéléssel vádolt egykori politikai főtanácsadójának, Szőke Péter Szabolcsnak a pere.

Az üggyel kapcsolatban a Fővárosi Bíróság meghallgatta Keller László volt kabinetfőnökét, Maschl Miklóst is.

A tárgyaláson mind a kabinetfőnök, mind Szőke Péter Szabolcs arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a vádlott Keller László politikai főtanácsadója volt, de igazából nem osztott tanácsot, sőt Keller László egykori kabinetfőnöke azt is mondta a Magyar Távirati Iroda tudósítása szerint, hogy ez csak "egy jól hangzó titulus", ismétlem: "jól hangzó titulus", ami valójában azt jelentette, hogy a munkatársakat nem köztisztviselőként vették fel, hanem határozott időre tanácsadóként vagy főtanácsadóként foglalkoztatták őket. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Te is jelentkeztél?) Ha az MTI helyesen tudósított a bírósági tárgyalásról, akkor bizony felmerül a gyanú, hogy a Miniszterelnöki Hivatalban kamuállásokra vettek fel politikai főtanácsadókat, valószínűleg nem kamupénzért.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mi a véleménye arról, hogy Keller László egykori közpénzügyi államtitkár volt kabinetfőnöke jól hangzó titulusnak minősítette a Miniszterelnöki Hivatalban betöltött politikai főtanácsadói pozíciót? Ön szerint is csak az volt?

Milyen alapon osztogatták a Miniszterelnöki Hivatalban a főtanácsadói titulust, és a vele járó, gyaníthatóan szintén jól hangzó fizetést, ha tanácsokat nem kellett érte adni? (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Mi a dolga egy politikai főtanácsadónak a Miniszterelnöki Hivatalban, ha nem az, hogy tanácsokat adjon? Hány politikai főtanácsadó és egyéb, jól hangzó titulusú személy dolgozott Keller László közpénzügyi államtitkárságán a Miniszterelnöki Hivatalban? Mennyibe került ez a magyar adófizetőknek?

Indított-e, ha nem, mikor indít vizsgálatot a minisztérium és a miniszter úr annak kiderítése érdekében, hogy vajon jogszerűen és indokoltan használta-e fel a közpénzeket a közpénzügyi államtitkárság; jogszerűen fizetett-e olyan tanácsadókat, akik nem is adtak tanácsokat?

Várjuk válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Bravó!)

Forrás: parlament.hu