DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Én azt vártam, hogy ön most egy beteg levelét fogja felolvasni. Ön egy egyébként általam nagyra becsült civil szervezet levelét olvasta fel. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük dr. Szakács Imre: Amely sok száz beteget képvisel! - Az elnök csenget.) Még egyszer hangsúlyozom: egyetlen beteg, egyetlen beteg hozzánk ilyen panaszt nem juttatott el. Minden lehetőség megvan arra, hogy írjanak nekünk, hívjanak telefonon, és ezek a betegek minden segítséget meg fognak kapni.

Ami pedig az ön kérdését illeti, holnap tételes választ fogunk a szervezetnek adni. És engedje meg, hogy idézzek az Országos Onkológiai Intézet jelentéséből, mely szerint Magyarországon nem kell többet várni ma, mint egy évvel ezelőtt vagy a korábbi időszakban (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) sem a kemoterápiára, sem a diagnosztikai vizsgálatokra, és egy hónapon belül, magyarul a szükséges időn belül minden kezelést megkapnak a betegek.

Még egyszer hangsúlyozni szeretném: a politikai hangulatkeltést ebben tűrhetetlennek tartom (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és ha konkrét panasz van, akkor minden esetben nemcsak kivizsgáljuk... (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)

Forrás: parlament.hu