DR. MOLNÁR LAJOS egészségügyi miniszter: Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Ma egy hete itt futballal kapcsolatos vitára próbáltak kényszeríteni érdemi beszélgetés helyett, most úgy látom, a felszólalása elején ön művészettörténeti vitát kezdeményez. Maradjunk a betegellátásnál! (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból: Jaj, de jó!) És az a kérésem, ha betegellátásról van szó, tisztelt képviselőtársaim, akkor figyelmesen hallgassuk meg egymást.
Szeretném önnek felolvasni az első olyan kormányrendeletből a két leglényegesebb passzust, amit az új kormány az elsők között rendelt el: "Nem számolható el az a jelentett teljesítmény, amellyel az összes tárgyhavi jelentés alapján az egy esetre jutó átlagos ellátási idő alatta marad az öt percnek." Ez kevésbé jogásznyelven azt jelenti, hogy nem fizet a biztosító a beteg érdekében olyan vizsgálat után, amelyik legalább öt percig nem tart. Engedje meg, hogy felolvassam a második lényegi bekezdését ennek a kormányrendeletnek (Közbeszólás a Fidesz soraiból.): "Csak az osztály ágyszámának megfelelő ápolási nap szerinti teljesítmény számolható el." Ez azt jelenti, hogy ne pótágyon, ne a folyosón feküdjön a beteg, hanem kórházi ágyon (Közbeszólás az ellenzéki pártok soraiból.), hiszen Magyarországon több mint elegendő kórházi ágy van, a kórházi ágyak negyedén naponta nem fekszik beteg.
Ön a napirend előtti felszólalása címében azt mondta, hogy ebben a rendszerben rosszul érzi magát a beteg, rosszul érzi magát az orvos, és rosszul érzi magát a nővér. Igen, ebben egyetértünk, tisztelt képviselőtársam, ez a rendszer rossz, tizenhat éve meg huszonhat éve ígérik a betegnek, hogy tisztességes, méltó, hatékony és biztonságos ellátást adnak, és ez a kormány az, amelyik megkezdi egy olyan egészségügyi reform végrehajtását a kormányprogramban foglaltak alapján, amely megvalósítja mindezt, hogy méltó legyen az egészségügyi rendszer a betegellátáshoz, és méltó terepe legyen az egészségügyi intézményrendszer az egészségügyi dolgozók munkájához. Azt szeretnénk, hogy ez a rendszer ne legyen rossz orvosnak, nővérnek és betegnek egyaránt; biztonságos legyen az ellátás, ezt szolgálják a meghozott intézkedések.
Szeretnék egyetlen dologra konkrétan reagálni. Képviselőtársam és Képviselőtársaim! Több politikus felvetette már, hogy várakozni kell a daganatos betegeknek az ellátásra. Engedjék meg, hogy ezt határozottan visszautasítsam! Az elmúlt időszakban egyetlen betegnek nem érkezett bejelentése hasonló tárgyban, ebben a tárgyban, hogy várakoznia kellene. (Font Sándor: Azt se tudják, hogy hova kell jelenteni! Felháborító! Tessék meghallgatni a híreket!) Politikusi nyilatkozatokon kívül egyebet nem hallunk.
Képviselőtársaim! Ezzel kapcsolatban engedjenek meg még pár szakmai mondatot. (Révész Máriusz: Az SZDSZ tönkre...) Magyarországon teljesen természetesnek veszik az emberek, hogy szívműtétre csak az arra kijelölt 6-7-8 központban kerülhet sor, ott, ahol erre a műtét elvégzéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek rendelkezésre állnak. A kormány kétéves szakmai előkészítő vita után, szakértői vizsgálatok után, a daganatos betegségek kezelésével foglalkozó legnagyobb tekintélyű szakemberek javaslatára azt mondta, hogy csak ott lehessen végezni a daganatos betegek kezelését, ahol ehhez minden feltétel adott, kellő gyakorlattal és képzettséggel rendelkező szakemberek és egyéb technikai feltételek is megvannak. Engedjék meg, hogy én ezt úgy fogalmazzam, hogy nem az a fontos a daganatos betegek számára sem, hogy közel haljanak meg, hanem inkább távolabb utazva, de gyógyuljanak meg. Ezt a szakmai elvet az egész világon alkalmazzák, és éppen a legsúlyosabb betegek hatékony gyógyítása érdekében kell alkalmaznunk.
A daganatos betegségek ma már gyógyíthatók. A daganatos betegségek gyógyításához Magyarországon megvannak a feltételek, csak ahogy az egész rendszert, ezt is szabályozni kell. Arra kérem képviselőtársamat - úgy is, mint kollégámat - és képviselőtársaimat, hogy felesleges politikai indulatokat ebben az ügyben ne gerjesszenek, a minisztérium és a kormány mindent megtesz. Egyébként a múlt héten 1,2 milliárd forint további többletpénzt biztosítottunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ezeknek a betegeknek az ellátására, és a későbbiekben is kiemelten kívánunk ezzel foglalkozni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés