DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az már csak igaz, amit ön itt mondott nekünk, miszerint kicsinyes vitákra nem fogja fecsérelni az idejét, miniszterelnök úr, merthogy a helyzet az, hogy 149:3, ez ugye, elég nagy zakó. 149:3 között a különbség 146. Önök 146 nemet mondtak a Fidesz elmúlt időszakban beterjesztett törvényjavaslataira. (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük Kuncze Gábor: Olvastad őket?) Látja, hogy a frakciója él! Tehát az a némaság és az az ámulat, ami az ön beszédét kísérte, nem abból adódott, hogy nincsenek itt. Föl lehet őket rázni, és tudnak ők egyébként élni is. (Taps és derültség az ellenzéki padsorokban.) Csak valószínűleg nem értették szegények, hogy ön mit akart mondani (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük: Magadból indulsz ki!), mert egy kicsit az volt az érzés, ahogy így elkezdtük egy kis Kárpát-medencei kitekintéssel, hogy aztán eljussunk ötven év időtávlatában előre is, vissza is, mozogjunk egy kicsit az egészségügynél, jussunk előrébb az oktatás területén is, a felzárkózás területén is, hogy nem tudta eldönteni egy óráig, hogy miről fog beszélni.

Esély egy jobb országnak. Esély valóban kellene egy jobb országnak, miniszterelnök úr, de arra nem az a megoldás, hogy azt mondjuk, hogy nem fecséreljük kicsinyes vitákra az időt. Ez nem időfecsérlés. A viták az ellenzékkel nem időfecsérlés. Mindannyian magyarok vagyunk, mindannyian egy jobb Magyarországot szeretnénk, mindannyian azt szeretnénk, hogy a lehető legjobb megoldást tudjuk megtalálni, miniszterelnök úr, még akkor is, ha az államtitkárának adott közleményre inkább figyel, mint énrám.

Az a helyzet, és ez a demokrácia egyik alapvetése - csak azért mondom, mert ön állandóan demokráciával példálózik -, hogy meg kell hallgatnunk egymást, vitatkoznunk kell, mert a demokrácia alapja az a feltételezés, hogy úgy gondoljuk, hogy az egymással ütköző nézetekből alakul ki a közjó. Vagyis én arra bátorítanám, ha megengedi, hogy fecsérelje az idejét jövőre is az esetleg ön számára kicsinyesnek tűnő vitákra, merthogy ezek nem biztos, hogy mindenki számára kicsinyes viták. Számunkra például nem kicsinyes viták.

Számunkra például kimondottan érdekes az a kijelentése, hogy most ismét egy új programmal fog előállni. Volt az Erős köztársaság, sikeres Magyarország, a Magyar Szocialista Párt választási programja. Volt egy Új Magyarország program, amit ön időnként választási programnak nevez, mások időnként második nemzeti fejlesztési tervnek nevezik. Volt a Siker és szolidaritás, amit kormányprogramnak nevezett, majd volt az Új Egyensúly program, amire azt mondta, hogy most ez a konszolidáció programja; és aztán az ön által kinevezett egyik ember - aki az uniós forrásokra fog felügyelni, bár ez sem biztos, ugye, mert ezt sem tudjuk pontosan; az biztos, hogy a nemzeti fejlesztési tervet fogja elkészíteni - azt mondta most legutóbb, hogy annyira rossz az Új Magyarország program, hogy teljesen az elejéről kell kezdeni az egész munkát. És valóban, ön most megajándékozott minket annak az ötletével, hogy rövidesen elő fognak állni az Új Magyarország programmal.

Ez persze egy érdekes vita, hogyan lehet az, hogy itt van egy kormány, másfél hónapja talán, és programok tűzijátékával kápráztat el minket, lehetőleg követni se tudjuk, hogy éppen milyen ötlet legyen, mert az ön által elmondott mondatok olyanok, mint a Lenin összesben elhangzott mondatok vagy oda beleírt mondatok, mindenre lehet találni bizonyítékot, és mindennek az ellenkezőjére is lehet találni bizonyítékot. (Derültség és taps az ellenzéki padsorokban.) Ön egyszer azt mondja, hogy az adócsökkentés, a radikális adócsökkentés az, ami a gazdaságot élénkíti. Egyszer azt mondja, hogy barátaim, szó sem lehet adócsökkentésről. Egyszer azt mondja, hogy persze, lehet azt mondani, hogy így védjük meg a nemzetet, meg úgy védjük meg a nemzetet, radikális politikára van szükség, amivel a nemzetet meg tudjuk védeni itt a Kárpát-medencében; majd azt mondja, hogy a nemzeti radikalizmus nem célravezető út. Azt azért még árulja el nekem, hogy a radikális politikai lépések miért nem célravezetőek.

Az ön egyik példaképének a példaképe, gondolok itt Tony Blair példaképére, Margaret Thatcherre, aki kimondottan radikális politikus volt, annak ellenére, hogy konzervatív volt: ő alakította át úgy Nagy-Britanniát a nyolcvanas évek elején, amit most Tony Blair egyébként fölél, illetve Gordon Brown segédletével élnek föl.

(13.30)

Lehet, hogy ha ön azt mondja, hogy nincs szükség radikális politikára, akkor a saját programjait kérdőjelezi meg? A saját reformjait? Mert mi az, ha nem radikális átalakítás, ami felszámolná a megyerendszert, és helyette behozza a régiókat; ami sutba vágja az SZDSZ által kezdeményezett adócsökkentési programot, és helyette egy adóemelési programot hoz be? Ezek azért eléggé radikális politikai lépések, nem? (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Így van.)

És ön azt mondja, hogy ezek nem célravezetőek - lehet, de akkor az ön eddigi időszaka nem volt egy célravezető miniszterelnökség!

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból. - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Úgy van!)

Forrás: parlament.hu