ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Döntéshozatalunk következik. Figyelemmel arra, hogy az előterjesztés egyes részeinek elfogadása a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazatát igényli, a sürgősség kérdéséről ugyanilyen többséggel kell határoznunk.

Kérdezem tehát önöket, sürgős tárgyalásba veszik-e a T/790. számú előterjesztést. Kérem, a minősített többség szabályai szerint szavazzanak most! (Szavazás.) Köszönöm.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 94 igen szavazattal, 191 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tekintettel arra, hogy nem fogadta el az Országgyűlés a javaslatot, a Házszabály rendelkezései értelmében az előterjesztés nem lehet a mai egynapos ülés napirendjének része, ezért a napirend kiegészítéséről nem tudunk határozni.

Balog Zoltán, valamint Soltész Miklós képviselők indítványozták, hogy az általuk H/709. számon a művi meddővé tétel szabályozásáról címmel benyújtott előterjesztésüket az Országgyűlés vegye sürgős tárgyalásba. Kérdezem, hogy kívánják-e a képviselők a sürgősséget indokolni. Igen, Soltész Miklós képviselő úrnak adom meg a szót. Kérem, hogy csak a sürgősséget indokolja kétperces időkeretben.

Forrás: parlament.hu