GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Az előterjesztők nevében támogatom a tisztelt Házat... (Derültség.) - tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az 1., 2., 3. és 4. számú indítványokat az ajánlásban nem támogatjuk. Az 5.-et, amely az emberi jogi bizottság javaslata, amely arról szól, hogy a törvény a kihirdetés napján lépjen hatályba, az előterjesztők nevében támogatom.

Annyit zárszóként hadd mondjak arra, amit Hargitai képviselő úr elmondott: az igényt teljesen természetesen jogosnak tartom - a korábbi módosításoknak is részese voltam -, de meg vagyok győződve arról, hogy valahol egyszer ezt a folyamatot le kell zárni, és mindannyiunk közös felelőssége, hogy - nem jó kifejezés - kellő "reklámot" csináljunk annak, hogy ebben az évben december 31-éig nyitva van ez a lehetőség, tehát aki valamilyen sérelmet szenvedett, az most gyűjtse össze a papírjait, és nyújtsa be igényét.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu