GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Egyetlenegy átalakításnak, javaslatnak, reformnak nem önmagában maga az átalakítás az értelme. Hát persze! Az ad neki értelmet, hogy a végén, még azt sem mondom, hogy azonnal, mondjuk, az egészségügyi rendszer átalakításának végén Magyarországon azt érezhesse sok-sok millió, hogy amit fizetett vagy adófizetőként, vagy járulékfizetőként, azért ő cserébe méltányos, tisztességes ellátást kapott, nem érte őt igazságtalanság, és az egészségügy egész rendszeréből kiderült, hogy róla, a szolgáltatást megkapóról szól minden, az ő érdekeire tekintettel van felépítve az egészségügy, nem pedig valamilyen más ködös célra, és igen, büszke polgárként tud viselkedni ebben a helyzetben is, nem pedig alázatoskodó betegként.

Nagyon összetett és bonyolult, amikor finanszírozási, szerkezeti és egyéb más kérdések sokaságáról beszélünk, amelyekhez való hozzányúlás egyébként konfliktusos, sokfajta érdeket ér, ennek a végén, sok-sok átalakítás végén meglátni, hogy miért szól ez végeredményben valamennyiünkről. Ha igaz az, hogy Magyarországon az emberek nagy sokasága azt mondja, hogy a legfontosabb értékek között az első háromban tudjuk, hogy általában az egészség van ott, aztán a munkahely kérdése, és a harmadikban már többfajta dolog vitatkozik egymással, és azt is tudjuk, hogy az egészségüggyel kapcsolatos elégedettség rendkívül változó, hogy mást ne mondjak, akkor nyilván az a felelős politikus dolga, hogy megpróbálja a működő rendszereket átalakítani. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)

Amit elkezdtünk 2005 nyár elején a száz lépés programjában, a 21 egészségügyi lépést, az egészségügyi reform előszobája volt - mindig ezt mondtuk. Most is ezt mondom. Olyan, egyébként bonyolultnak tűnő technikai kérdésekkel foglalkoztunk, mint az egyéni számlák bevezetése. Kell ez ahhoz, hogy a végén ebből felelős viszonyok jöjjenek létre? Igen, kell. Hogy egyébként ezt senki nem látta, hogy a háttérben mi zajlik? Ez is igaz. Január 1-jétől működnek az egyéni számlák; fontos, elengedhetetlen előfeltétel. Megtehette volna bárki más is az elmúlt 16 évben - mi tettük meg.

Csáky képviselő úr vitatja a számokat. Mondom neki, hogy a 2004. évi OECD-jelentés számait mondtam, amely szerint Magyarországon összesen - nagyjából fejből mondom a számot - száz forintból összesen a köz- és magánköltés, magánkiadás 8,2 százalék, valamennyi visegrádi ország ennél kevesebb. Dánia a mi nagyságrendünk, 8,5 - ha fejből jól mondom. Itt tartunk ma.

Nagyjából annyit költünk az egészségügyünkre ilyen-olyan módon, legálisan meg féllegálisan, mint amennyit Európa velünk összességében összevethető fejlettségű egyéb országai, az elégedetlenségünk meg nagyobb. Ráadásul mi aztán egyszer tényleg kipróbáltuk 2002-ben, hogy csak úgy többet tettünk ebbe a rendszerbe, emlékeznek rá, döntően béremelés formájában. Nem nőtt az elégedettség. Az természetes, hogy egy rövid ideig orvosok, nővérek elégedettebbek voltak, meg is érdemelték a pénzt - erről aztán végképp szó nincsen, nehogy valaki félreértse. De azt jól látjuk, hogy ebből önmagában jobb egészségügy nincs. Eddig én, őszintén szólva, csak azt hallottam, időnként gúnyos, időnként cinikus szavakkal, hogy miért nem jó mindaz, amerre keressük az utat, nem az a Zöld könyv, képviselő úr, hála istennek, magam sem vállalnám azt Zöld könyvként. Az a Zöld könyvről egyébként tartott valamelyik prezentációnak valamelyik változata, amit ön lát. A Zöld könyvet, az egészségügy átalakításával kapcsolatos dilemmákat és javaslatokat a kormány reményeim szerint az e heti ülését követően fogja nyilvánosságra hozni.

Azt kell önnek mondjam, nemcsak az egészségügyben, hanem a közigazgatás egészének átalakításában, ahol elkezdtük már a kormány megalakítása előtt a konzultációt az ellenzékkel, nagyon nyögvenyelősen ment előre a dolog, mert fontosabb volt, hogy hány tudósító van a konzultáción, mint hogy miről tárgyalunk, aztán mihelyst a parlamentig sikerült elhozni a javaslatokat, valóban csak egyetlenegy válasz volt a közigazgatás átalakítására, hogy nem, nem, nem és nem. Ez nem egyszerűen pénzkérdés így sem, még akkor sem, ha a közigazgatás átalakításával nagyjából százmilliárd forintot lehetne megtakarítani. Százmilliárdot, az nagyon sok pénz! Az minden egyes magyar családra évente tízezer forint, egy négytagú átlagos családra az negyvenezer forint, amit meg lehetne takarítani ezzel. De ennél fontosabb, mert nem pénzről beszélek, hogy azt érezzék emberek, hogy róluk szól a közigazgatás, hogy valóságos szolgáltatást kapnak, hogy nem egyszerűen ügyeket intéznek, hanem a gondjaikat, bajaikat oldják meg ebben. Erre a magyar ellenzék igazából hezitálás nélkül azt mondta, hogy nem.

Folytatódik tovább a felsőoktatás átalakítása. Az ősz folyamán a miniszter úr javaslatok sokaságát fogja elénk terjeszteni annak érdekében, hogy a magyar felsőoktatás korszerűbb és versenyképes tudást nyújtó legyen. Amikor a múlt héten a HÖOK-kal tárgyaltunk tandíj dolgában, nem tudtunk egyről a kettőre jutni, de egyvalami kiderült: a felsőoktatás finanszírozási, intézményi rendszere tekintetében a hallgatók sokkal radikálisabb álláspontot is el tudnának fogadni, mint amennyit nem egy esetben mi itt a parlamentben megfogalmazunk. Igen, azokkal fogjuk keresni a szövetséget a felsőoktatásban és máshol is, akik azt keresik, hogy hogyan lehet úgy átalakítani a viszonyainkat, hogy ebből egy jobban működő, hatékonyabban működő felsőoktatás vagy egészségügy jöjjön létre.

(14.00)

Mit kell akkor tennünk, ha az igazgatás átalakításához nem adnak segítséget? Talán egy mai újságban olvasom, hogy három falu hogyan fog össze, hogy külön-külön egyébként már a működésképtelenség határára jutott iskolájuk helyett csinálnak ők közösen, nem központi akaratra egy korszerű iskolát, sőt éppen hat tantermet is építenek. Igen, ez a kormány azt fogja segíteni, és azokat fogja segíteni a közigazgatásban és a közszolgáltatások széles körében, akik együttműködnek, és azt mondják, hogy az én váram az én házam helyett van egy fontosabb parancs: versenyképes tudást, méltó, korszerű szolgáltatást adni az embereknek, és ehhez kell igazítani a 2000-es évek elején az intézményeinket, mindenfajta intézményt, ha kell. Közben persze nem fogom feledni sohasem Boross Péter miniszterelnök úr intelmeit, hogy a tempót gondoljuk meg tízszer, hogy mennyit lehet változtatni, mennyit nem. De az nem kérdés, hogy akár az egészségügyben, akár a közigazgatás egy sor területén, akár a felsőoktatásban változtatni kell.

De menjünk tovább! Év végéig a kormány javaslatot fog letenni, számot vetve azzal, hogy a következő évtized első harmadának végére a jelenlegi magyar nyugdíjrendszer finanszírozhatatlan lesz. Nem tudjuk, ki fogja akkor kormányozni az országot. Nyilván az ellenzék azt szeretné, ha ő. Mi azért fogunk megtenni sokat, hogy mi folytathassuk a kormányzást. De mindegy, hogy melyikünk teszi, azt tudhatjuk, hogy ha nem teszünk semmit, aki hét év múlva kormányoz, annak nagyon komoly kihívással kell szembenézni, mert változtatás nélkül a mai nyugdíjrendszer a nyugdíjasok széles körének növekvő színvonalú, javuló ellátását és biztonságát nem tudja garantálni.

Mikor jár el helyesen a kormány? Azt hiszem, akkor, ha már most előretekintve megfogalmazza, hogy merre kell keresni a megoldást. Ebben is párbeszédet fogunk kezdeményezni, természetesen akkor, ha mi már a javaslatainkat nagyjából megtettük, mi tudjuk, hogy mit szeretnénk, és azt mondjuk, hogy képviselő urak, hölgyek, azt mondjuk, hogy Országos Érdekegyeztető Tanács, azt mondjuk, hogy Idősügyi Tanács vagy Gazdasági és Szociális Tanács, ezt javasoljuk. Ti mit javasoltok? Nektek mi van a tarsolyotokban? Mit lehet tenni? El lehet utasítani azt is, hát persze, bármit el lehet utasítani - de az országnak mennie kell előre!

A közigazgatás átalakítása - akkor feles törvényekkel folytatjuk tovább -, a felsőoktatás átalakítása - hiszen pontosan tudjuk, hogy önmagában a tandíj nem reform, csak egy eleme a szükséges átalakításnak, de ezzel azért kellett sietni, mert ha most nem döntünk, akkor 2008 szeptemberében nem léphet életbe -, a nyugdíjrendszer átalakításának programja, amely nagyon fontos, és természetesen mostantól kezdődik az egészségügyi reform: ez négy nagy terület. Ahhoz, hogy ehhez stabil talapzat legyen, kell a konvergenciaprogram.

Nehezen igazodom ki Hargitai János szavain, aki egyik oldalról azt teszi szóvá, hogy korábban őszerinte velük nem konzultáltak a konvergenciaprogram összeállításakor, most pedig - ha jól értem, bár nem tudom - a Kereszténydemokrata Néppárt is elutasítja az ötpárti tárgyalást; de eddig az elmúlt másfél hónapban mindig ugyanazt válaszolta minden kérdésre, mint a Fidesz, ezért talán nem járok messze a valóságtól, ha legalábbis kételkedem abban, hogy mi fog ebben az ügyben történni. Az a jó, ha tudunk tárgyalni! Ha meg úgy gondolják, hogy nem kell tárgyalni, nem szabad tárgyalni, akkor összességében oktalannak és indokolatlannak látom kritikáját, hogy korábban volt-e tárgyalás. Tekintheti úgy is megjegyzésemet, hogy úgy gondolom, konvergenciaügyekben is, általános, átfogó költségvetési kérdésekben is és nagy reformok kérdésében is csak olyan országot tudok elképzelni, ahol érdemi tárgyalás van, olyat, amelyben kormány és ellenzéke, kormány és társadalmi partnerek keresik a megoldást. Én is ezt fogom keresni. Ez már az ötödik ügy.

És ehhez képest van az egy jottányit sem változott szándéka ennek a kormánynak és a kormány mögött álló pártoknak, hogy az Új Magyarország nemzeti fejlesztési programmal már egy megváltozott struktúra fejlesztéséhez tegyen hozzá, egy élhetőbb, egy fejlettebb országot teremtsen. Igen, ezt fogjuk tenni.

Én az elmúlt időszakban az ország fejlesztésére vonatkozó, átfogó javaslatot csak a kormánypártoktól láttam. Látok hadakozást, hogy nem tetszik az intézményrendszer egyik-másik eleme, nem teszik az intézményrendszerben vezető szereppel megbízott egyik vagy másik személy. Ilyet is látok. De hogy mit szeretne az ellenzék Magyarországnak ajánlani a következő hét-nyolc évre, falvaknak, városoknak, mezőgazdaságnak, vidékfejlesztésnek, egyes ágazatoknak, egészségügynek, ilyet nem láttam. Énvelem mindig arról akarnak vitatkozni, hogy szerintük jó-e a fejlesztés intézményrendszere. Én azt ajánlom - és ezt a programot a következő héten szintén nyilvánosságra hozzuk -, hogy vitatkozzunk azon, hogy mi legyen abban bent.

Azt is látom, hogy az ellenzék igazából a múltról meg rólunk szeretne beszélni. Az az igazság, hogy ezt valóban elég dőreségnek gondolom. Én a jövőről és Magyarországról szeretnék beszélni, mert azt gondolom, hogy ez a kormány dolga: Magyarországról, a köztársaságról egy jobb világért.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu