ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály értelmében most ugyancsak képviselőcsoportonként egy-egy képviselő felszólalására van lehetőség. Kérdezem, kíván-e valaki élni ezzel a lehetőséggel. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván.
Most határozathozatalunk következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges ez esetben is.
Kérdezem tehát önöket, hozzájárulnak-e a Házszabálytól való eltéréshez a házbizottság T/239/12. számú javaslata alapján.
Kérem, most szavazzanak! (Szavazás. - Dr. Rubovszky György jelzi, hogy a szavazógépe nem működik, és igennel szavaz.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy Rubovszky György képviselő úr igen szavazatával együtt 294 igen, 1 nem szavazat és 1 tartózkodás mellett a Házszabálytól történő eltérést elfogadta a parlament. (Lengyel Zoltán jelzi, hogy a gépe nem működik, és igennel szavaz.) S még 1 igen szavazatot kérek hozzászámolni, mint képviselő úr ezt jelezte.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most bizottsági tagcserére tett javaslatról határozunk.
Tájékoztatom önöket, hogy Vastagh Pál úr, az alkotmányügyi bizottság elnöke, más fontos tisztségre történő kinevezésére figyelemmel, 2006. október 1-jei határnappal képviselőimandátumáról lemondott. A Házszabály 19. §-ának (2) bekezdése g) pontjának megfelelően személyi javaslatot terjesztettem elő H/955. számon. Ebben azt kezdeményeztem, hogy 2006. október 1-jei hatállyal az alkotmányügyi bizottság elnökévé Vastagh Pál helyett Avarkeszi Dezsőt, Avarkeszi Dezső tagsági helyére pedig Szabó Évát válassza meg az Országgyűlés.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e az általam előterjesztett javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás. - Lengyel Zoltán jelzi, hogy a szavazógépe nem működik, és igennel szavaz.) Köszönöm szépen.
Lengyel Zoltán és Rubovszky György képviselő úr igen szavazatával 298 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül az Országgyűlés a személyi javaslatot elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik "Az erőszak ellen a békességért" címmel előterjesztett politikai nyilatkozattervezetről történő határozathozatal.
Tisztelt Képviselőtársaim! Többfordulós egyeztetés után Lendvai Ildikó, Navracsics Tibor, Semjén Zsolt, Kuncze Gábor és Herényi Károly frakcióvezetők P/956. számon nyújtottak be ötpárti előterjesztést.
(14.10)
Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy szó szerint ismertessem a politikai nyilatkozatot.
"Politikai nyilatkozat az erőszak ellen a békességért.
A Magyar Köztársaság szabadságának és méltóságának megőrzése, illetve megerősítése közös feladata a parlamenti pártoknak, az alkotmányos demokrácia híveinek.
Hazánknak mindenkor igazmondásra, őszinteségre, tisztességre, nyugalomra és rendre van szüksége.
A rendszerváltás legfontosabb vívmányai - a véleménynyilvánítás szabadsága, a gyülekezéshez és politikai szerveződéshez való jog - csak akkor érvényesülhetnek maradéktalanul, ha azok gyakorlása együtt jár azzal, hogy a különböző ideológiai áramlatok, világnézetek és demokratikus politikai erők képviselői tiszteletben tartják az alkotmányos rendet és egymást.
Egy alkotmányos köztársaságban a demokrata nem fél, és nem is kelt félelmet senkiben, mert a rend nem jelent veszélyt a szabadságra, a szabadság pedig nem fenyegeti a rendet.
Mi, a parlamenti pártok képviselői ezért arra szólítjuk fel hazánk polgárait, hogy politikai vitáikat az erőszak eszközét egyértelműen elutasítva, a más nézetek képviselőivel szembeni toleranciával, az ország nyugalmának és rendjének megőrzése mellett folytassák le.
A demokrácia, a Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedése elegendő eszközt ad minden politikai erő, civil mozgalom és állampolgár számára ahhoz, hogy véleményének, nézeteinek vagy akár tiltakozásának hangot adhasson.
Az ország rendjéért és a polgárok biztonságáért érzett felelősségünktől vezérelve ezért fölszólítjuk mindazokat, akik az elmúlt órákban a békés és demokratikus tüntetéseket rendbontással zavarták meg, mások testi épségét szándékosan veszélyeztették, vagyonában kárt tettek, hogy haladéktalanul hagyjanak fel ezekkel a cselekményekkel, és tartózkodjanak a további jogsértésektől.
Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt, dr. Navracsics Tibor, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség, Kuncze Gábor, a Szabad Demokraták Szövetsége, dr. Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt, Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum frakciója nevében. (Dr. Kelemen András: Előbb mondjon le a kormány! - Zaj. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Okos! Okos!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy a politikai nyilatkozat méltóságát őrizzék meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az ismertetett szövegről korábbi döntésünknek megfelelően vita nélkül határozunk. (Dr. Géczi József Alajos: Kár érte!)
Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 88. § (1) bekezdése értelmében az Országgyűlés a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazatával tesz politikai nyilatkozatot. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a P/956. számon előterjesztett politikai nyilatkozatot. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés 295 igen szavazattal, 2 nem szavazat és 2 tartózkodás ellenében a politikai nyilatkozatot elfogadta. (Dr. Rubovszky György jelzi, hogy a szavazógépe nem működik, és igennel szavaz.) Tisztelt Képviselőtársaim! Rubovszky György képviselő úr jelzi, hogy igennel szavaz, tehát 296 igen szavazattal, 2 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett az Országgyűlés a politikai nyilatkozatot elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! A politikai nyilatkozat közzétételére a Magyar Közlönyben kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mai ülésnapunkon napirend utáni felszólalásra nem kerül sor. Munkarendünk szerint, ahogy azt elfogadtuk - az önkormányzati választásokra figyelemmel -, szeptember 25-e és október 8-a között nem ülésezik az Országgyűlés.
Az Országgyűlés őszi ülésszakának második, várhatóan kétnapos ülését 2006. október 9-én 13 órára összehívom.
Köszönöm az együttműködésüket, az ülést ezzel bezárom. Kívánok további szép napot. Köszönöm szépen.
(Az ülés 14 óra 15 perckor ért véget.)
Nyakó István s. k.
Pettkó András s. k.
jegyző
jegyző
A kiadvány hiteléül:
Dr. Soltész István
az Országgyűlés főtitkára
Szöveghű jegyzőkönyv
" A 2006-2010-es országgyűlési ciklus
1957 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 1. ülésnapja 2006. szeptember 19-én, kedden 1958
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés