DR. HEINTZ TAMÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! A miniszter úr 2006. június 6-án a bizottsági miniszterjelölti meghallgatásán mondta a következőt, engedje meg, hogy szó szerint idézzem: "Az orvosok véleménye nélkül nem szabad szakmai döntést hozni, nem szabad olyan döntést hozni, amely a rendszert alapvetően befolyásolhatja, netán rossz irányba. A szakmával való folyamatos konzultáció nagyon fontos lesz." Nos, ön ezt nyilatkozta.
Ezek után amit most mondott nekem és amit tesz, az ezzel teljesen ellentétes. Kérem önt, hogy gondolja át még egyszer, meg akarja-e szüntetni például a kötelező orvosi kamarai tagságot, ezzel megszüntetve a kötelező érdekvédelmet, az egyetlen lehetőséget orvos és orvos, orvos és beteg felé. Ezekkel az ötletekkel, amelyeket az utóbbi időben bevezetni kíván, most éppen a "drága gyógyszerért fizess, doktor"-t, szíveskedjen átgondolni. Ha így tesz, miután megkérdezte orvosát, gyógyszerészét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), esetleg az orvosszakma képviselőit, akkor legalább részben teljesül a nemzet fogorvosának biztató szava, mely így hangzott: "nem kell félni, nem fog annyira fájni".
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés