DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr címben feltett kérdésére egyetlen mondattal azt tudnám válaszolni, hogy fel lehet készülni távoktatással is a KRESZ-vizsgára, jelenleg ugyanis semmi nem tiltja a képzésben közreműködő vállalkozásoknak, hogy távoktatási formával kiegészítve készítsék fel a leendő gépkocsivezetőket.
A távoktatásra alkalmazni kívánt tananyagot azonban a megfelelő szakmai tartalom biztosítása érdekében előzetesen be kell mutatni, és jóvá kell hagyatni a közlekedési hatósággal. A közlekedési hatóság nem zárkózik el a korszerű informatikai eszközök használatától, sőt kezdeményezője annak. Jó példa erre a 2004-től bevezetett számítógépes elméleti vizsgáztatás.
A képviselő úr állításával ellentétben a gépjárművezető-képzés nincs válságban. A sajnálatos baleseteknek sem a képzés hiányossága, hanem elsősorban a felelőtlen emberi magatartás az okozója. Ezért a közlekedésbiztonság javításával összefüggő feladatokról szóló 1132/2005. számú kormányhatározatban sem szerepel a megteendő intézkedések között a járművezető-képzés szabályozásának átalakítása.
Ez év első felében az országos szakmai érdekképviseletekkel lefolytattuk az egyeztetéseket, és ezek az egyeztetések is azt erősítették meg, hogy a jelenlegi szabályozás megfelelő keretet biztosít a minőségi képzéshez és vizsgáztatáshoz. 2006 második felében pedig a járművezető-képzést is érintő új EU-irányelv kihirdetése kapcsán közös javaslatot tesznek az általuk szükségesnek tartott esetleges kiigazításokra. Tehát ez a szakmai konzultáció, amit a képviselő úr kezdeményezett, tulajdonképpen elkezdődött.
A tanfolyami jelentkezés feltétele - a 8 osztályos iskolai végzettség helyett csak az írni-olvasni tudás követelménye - várhatóan azonban változatlan marad, mivel e tekintetben uniós szabályozást vettünk át.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés