DR. LAMPERTH MÓNIKA önkormányzati és területfejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr úgy kezdte a mondanivalóját, hogy "szerintem ennél komolyabban kellene venni ezt a dolgot". Ha én felvenném azt a stílust, amivel ön indított, akkor azt kellett volna mondanom, hogy Mónika-show-ról beszél Lali király. (Derültség.) De szerintem ezt ennél komolyabban kell venni, és ezért is mondtam el az Országgyűlésben, nem most, tisztelt képviselő úr, hanem július 24-én, amikor egyébként - ma is fenntartom azt az állításomat, amit akkor is mondtam, és most ma, napirend előtt - nem akartak érdemi vitát lefolytatni a választott regionális önkormányzatról, hogy nagyon sajnálom, mert amit mi decentralizáció révén feladatban, hatáskörben a régióknál szerettünk volna látni, még jóval az önkormányzati választások előtt, annak a választott regionális önkormányzat adott volna valódi, az alkotmányban is megerősített valódi alapot.
Akkor is elmondtam az Országgyűlésben szó szerint, hogy ma, amikor azt mondják, hogy nem probléma az, hogy csak a területfejlesztési tanácsok vannak a régióban, merthogy a regionális területfejlesztési tanács tudja azt, amit a választott regionális önkormányzat, szó szerint ezt mondtam 2006. július 24-én, 15 óra 42 perckor az Országgyűlésben, hogy ez nem így van, más az álláspontunk, választott régiókra van szükség.
Miután ez nem jött létre, ezért a regionális területfejlesztési tanácsoknak más szerepük lesz. Elmondtam napirend előtt, hogy azon a felfogáson, azon a szisztémán, ami a regionális területfejlesztési tanácsok kialakítását és ezen belül is a kormányzati felelősség, fő felelősség megjelenítését jelenti 1999 óta a regionális fejlesztési tanácsokban, nem kívánunk változtatni.
Beszéljünk a programokról és a pénzügyi döntésekről! Sajnálom, hogy ön nem tartja valódi társadalmi vitának, ami az Új Magyarország fejlesztési terv keretében zajlott. Az kétségtelen, hogy amikor az önkormányzati érdekszövetségeket hívtuk erre a vitára, jó előre az időpontot megjelölve, akkor nem nagyon magas szinten képviseltették magukat az önkormányzati érdekszövetségek, pedig kifejezetten azt kértük, hogy a szövetségek elnökeivel is ebben a körben tudjunk egyeztetni. Kifejezetten azt kértük a regionális egyeztetéseken is, hogy legyenek ott azok az önkormányzati vezetők, akiknek van véleményük, álláspontjuk, mert mindenütt lehetőség volt elmondani.
Az Új Magyarország fejlesztési terv végrehajtását operatív programok fogják majd szolgálni. Az operatív programok és ezen belül is a regionális operatív program társadalmi vitája, partneri egyeztetése előtt vagyunk még, hiszen erre majd a közeljövőben kerül sor. Az operatív programokon belül a kétéves akciótervek nagyon alaposan, pontosan és részletesen meghatározzák majd az elosztási elveket, és ettől nem lehet eltérni.
Ma napirend előtt, talán a Magyar Demokrata Fórum hozzászólásában hangzott el elnök asszonytól, hogy világos, átlátható elveket szeretnének látni. Egyetértek. Mi is azt szeretnénk, hogy ez az elosztás világos elvek mentén, átláthatóan történjék, és így fogjuk felépíteni ezt a rendszert. De azt szeretném kérni önöktől, hogy akkor, amikor kritizálják a kormányt most, vagy engem személy szerint azért, mert a regionális fejlesztési tanácsok pozícióját illetően elmondtam azt, hogy a kormányzati fő felelősséggel összhangban itt fontos szerepük lesz a szocialista és liberális politikusoknak, akkor mérjék meg azt is a mérlegen, hogy mik voltak azok az érvek, ami miatt önök nem akartak választott regionális önkormányzatot. Beszéljenek erről is őszintén! Itt lenne az ideje!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés