DR. PÁLINKÁS JÓZSEF (Fidesz): Államtitkár Úr! Úgy gondolom, hogy nem bízták jó minisztériumra az NKTH felügyeletét, hiszen a Gazdasági Minisztériumnak sem sikerült az utóbbi években olyan jelentést adni, amely az Állami Számvevőszék szerint elfogadható lett volna.

Csak azt hadd jegyezzem meg, képviselő úr, hogy a pályázatoknál nem pusztán arról van szó, hogy gyorsan kell dönteni, arról van szó, hogy kik döntenek. Erre van egy előírás, hogy hogyan kell kiválasztani a szakértőket. Ez a hivatal nem így választja ki a szakértőket, hanem a hivatal munkatársai kiválasztják a szakértőket. Vajon miért, államtitkár úr? Azért-é, hogy a hivatalnak vagy a hivatal vezetőjének vagy éppen a felügyelő miniszternek kedvező döntés kijöjjön?

Természetesen lehet így kiválogatni pályázatbírálókat, de ennek az lesz a vége, ami most történt a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál, hogy 97 pályázatból 38-ban másféle döntést hoztak, mint ahogy a szakértők javasolták, a másik esetben 132 pályázatból 62-ben hoztak önkényes döntést. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Államtitkár Úr! Ez tarthatatlan! (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

Forrás: parlament.hu