DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt napokban másodszor hozott olyan döntést az Alkotmánybíróság, amely az ön egyik belügyminiszteri rendeletét azon a ponton változtatta meg, pontosabban semmisítette meg, amelyet egyébként a választások során mindkét esetben a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség kifogásolt. Az első eset az a bizonyos 2002-es önkormányzati választások során a pártemblémákról szóló rendelkezés volt, amelyet az Alkotmánybíróság megsemmisített, most pedig az Alkotmánybíróság a névjegyzékbe történő visszavétel, azaz az igazolással történő szavazások ügyében semmisítette meg az ön egyik rendeletének az idevonatkozó részét.
Nos, miniszter asszony, nem tennénk ezt különösebben szóvá, ha mind a két esetben nem olyan ügyről lenne szó, amelyben ön jellegzetesen és kifejezetten a politikai ellenfeleinek a kárára tévedett volna ezekben a rendeletekben. Ön mind a két esetben egy válaszlevélben elutasította az önhöz forduló pártokat és jelölő szervezeteket, és mindkét esetben arra hivatkozott, hogy ön szerint a saját rendelete megfelel a törvényeknek, ezzel szemben az Alkotmánybíróság mind a két esetben ezzel ellentétesen döntött. Nem állítom azt, hogy ezt önnek előzetesen tudnia kellett volna, de azt állítom, abban tendencia látható, hogy ön mindkét esetben a Fidesz kárára tévedett ezekben az ügyekben, ráadásul olyan horderejű ügyekben, amelyeket a választási bizottságok is mint anomáliákat szóvá tettek, mert mégiscsak lehetetlen állapot volt az, hogy egy igazolást kérő választópolgár, miután az ő választókerületében megtartották a második fordulót, de ahova kérte az igazolást, ott már az első fordulóban döntés született, az a választópolgár visszament a saját választókerületébe, és még egyszer szavazhatott. Ezt semmisítette meg az Alkotmánybíróság. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
(15.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés