DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Személyes véleményemet kell elmondanom. Szilárd meggyőződésem, hogy Magyarországnak sem most, sem a későbbiek folyamán Európa határain túl semmilyen katonai kötelezettségvállalásban nem kellene részt venni. Szilárd meggyőződésem az is, hogy az elkövetkezendő időknek sokkal inkább kellene szólni, hogy a magyar hadsereget fejlesszék, erősítsék, mintsem olyan kötelezettségvállalások következzenek be, amelyek az egyébként is szűkös vagy majdnem teljesen ellehetetlenült anyagi forrásokat tovább csökkentik. Nem áll érdekében az országnak, ezt nagyon határozottan állítom, olyan kötelezettségvállalásokban részt venni, amelyek egyébként is csak presztízsjellegűek lennének, de a presztízs adott esetben, többnyire, mint ahogy azt az afganisztáni ügynél is láthattuk, súlyos anyagi kihatásokkal is jár.
Mindezek alapján személyemben az előterjesztést támogatni nem tudom. Szeretném megerősíteni továbbá azt, nem tartom helyénvalónak, hogy miközben rendszeresen arról beszélünk, hogy milyen fontos a parlament megerősítése, a parlament reputációjának a közvélemény előtti erősítése, eközben rendszeresen előfordul, hogy fontos és nagyon fontos kérdésekben Házszabálytól való eltéréssel tárgyalunk olyan ügyeket, amelyeknél meggyőződésem szerint sokkal szélesebb körű és sokkal komolyabb hozzászólásokra lenne szükség a jövőben. Ezért fontolja meg a Ház a jövőben, sokkal jobban fontolja meg, mikor járul hozzá a Házszabálytól való eltéréshez, és úgy gondolom, ebben az esetben legalább egy kicsikét nőni fog a Ház tekintélye is.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés