DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Szeretném helyesbíteni az ön húszperces előadását. Nem a 2007-es költségvetés ködös számait kellett itt önnek ismertetnie, hanem a 2005-ös, bukott tárcaköltségvetést. Hiszen nem tudtak elszámolni a pénzekkel, nem tudtak szabályosan erről semmilyen módon elfogadható beszámolót benyújtani.

(14.00)

A 2005. év bizony az az időszak volt, amikor azt mondták, hogy dübörgött a gazdaság, és ezt a dübörgést, mint kiderült, óriási hitelekkel tudták megoldani. Szeretném kérdezni, hogy mennyi a kockázatosan kihelyezett hitel ebből az 500 milliárdból. Mennyi ezen belül a hazaiaknak és a betelepített vállalkozóknak a támogatása? És vajon az a 11 milliárd forint, amit közvetlenül adtak támogatást, az, ha önök adják, akkor rendben van, ha az Orbán-kormány adta 2002-ben azt a 30 milliárdot a kisvállalkozásoknak, az meg nem volt helyes. Talán szakmailag is jó lenne tisztázni, hogy most közvetlen támogatás, vissza nem térítendő támogatás, akkor ön támogatja vagy nem, vagy akkor kérdezem én, miért adtak 11 milliárdot mégiscsak, és milyen elosztásban adták ezt, úgy, hogy el is számoltak vele.

Útfelújításokkal kapcsolatban szólt. Hát, ne haragudjon, az útfelújításokra azért nem lennék büszke a tárcája nevében: csökkent a ráfordított pénz, eredménye pedig kátyú kátyú hátán. Persze nem az autópályákon, de jó néhány másik, 30 ezer kilométeren levő helyen komoly gond. Azt örömmel látjuk, hogy a díjbeszedésnek, hogy hogyan kell majd a prést nyomni, annak meglesz az informatikai háttere, arra költöttek jó sokat - de arra, hogy az utat építsék, arra nem fordítottak semmit sem!

És engedje meg, utolsóként: az M44-est 2006-ra megígérték, hogy meg fogják építeni, ön volt az, aki megakadályozta ezt, egy forintot nem szánt az építkezésre. A mai napig sem kezdődött el, most 2013-ra ígéri. Ezzel is számoljon el, miniszter úr!

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu